Újraindul a Volvo

Április 20-án megindítja a termelést a járványellenes intézkedések miatt leállított svédországi és belgiumi üzemeiben a Volvo Cars – jelentette be a kínai tulajdonban lévő svéd vállalat.

A közlemény szerint a Göteborg melletti Torslanda üzemben április 20-án megindul a termelés. A Skoevde városban működő motorgyárban és a karosszériaelemeket gyártó Olofstroem üzemben pedig a többi üzem igényeihez mérten heti rendszerességgel állítják össze a termelési tervet. Aznap kezdi meg a termelést csökkentett kapacitással a belgiumi Ghent városában is a Volvo-üzem. A dél-karolinai üzem az Egyesült Államokban május 11-én indítja újra a termelést. A Volvo januárban leállított kínai üzeme már termel.

“Alkalmazottainknak és partnereinknek egyaránt tartozunk a munka újraindításával most, hogy azt a körülmények már lehetővé teszik” – mondta Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója. Közölte: a Volvo három heti termelést veszített a leállással. Mivel a vírusvédelmi intézkedések szinte leállították az európai gazdasági aktivitást, a Volvo továbbra is igénybe veszi a svéd kormány átmeneti szabadságolásra és részmunkaidős bérkiegészítésre az idén bejelentett támogatási programját.

Az üzemet fertőtlenítették és minden közösségi helyiségben, a tárgyalókat, irodákat és éttermeket is beleértve megteremtették a távolságtartás feltételeit – írja a Volvo Cars közleménye.

A kínai Zhejiang Geely Holding Group 2010-ben vásárolta meg a Volvo Cars autógyárat az amerikai Ford Motors konszerntől.