Elbocsátja dolgozói közel 20 százalékát a hengerfejeket gyártó Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. A mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató, mexikói tulajdonú vállalat július végéig 180 munkatársától válik meg – tájékoztatta az MTI-t Mersich Gábor, a cég gazdasági igazgatója.
Mersich Gábor közleményében azt írja, a csoportos létszámleépítést az indokolja, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt jelentősen csökkent a megrendelések száma az autóiparban, és ez az állapot tartósnak ígérkezik. Hozzátette, a leépítés a cég minden területét érinti, de mértéke alacsonyabb, mint amit a megrendelés-állomány 30-40 százalékos csökkenése indokolna. A gazdasági igazgató rámutatott, minden lehetőséget figyelembe véve, az üzemi tanáccsal és a humán erőforrás osztállyal szorosan együttműködve született meg a döntés a létszámleépítésről, és az érintett munkatársak számára nyújtott “gondoskodó elbocsátás programról”.
A közlemény kitér arra is, hogy májustól 36 órás munkavégzést vezettek be a Nemaknál, de a megrendelések további visszaesése miatt júniustól 32 órás munkahét bevezetésére kényszerül a cég. Hozzátették azt is, működési sajátosságai miatt a vállalat a kormány által bevezetett gazdaságvédelmi programok egyikét sem tudja jelenlegi formájában alkalmazni.
A társaság vezetősége a járvány kezdete óta több intézkedést is bevezetett a munkahelyek megóvása érdekében. A munkatársak felhasználhatták a munkaidőkeretben felhalmozott óráikat, szabadságokat vehettek ki, továbbá sok szellemi alkalmazott számára lehetséges volt az otthoni munkavégzés. Azoknak a dolgozóknak, akiknek a cég nem tudott munkát biztosítani, március közepétől bértámogatást nyújtottak.
Az 1993-ban alapított győri alumíniumöntöde benzin és dízel motorokhoz gyárt hengerfejeket a világ legnagyobb autógyárai számára. Az elmúlt közel 30 évben globális szereplővé vált, megrendelői, az Opel, a Renault, az Audi, a BMW és a Volvo számára három kontinensre szállítja termékeit. A vállalat gyártási volumene elérte a hárommillió darabot évente. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 2018-ban 196,8 millió euró árbevétel mellett 19,9 millió euró adózott eredményt ért el.