Esett a Kia profitja

Elemzők által vártnál jóval kisebb első negyedévi nyereséget jelentett a Kia Motors, amelynek eladásait jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány miatt elsősorban Kínában megcsappant kereslet.

A dél-koreai járműgyártó azt közölte, hogy a március végén lezárt  három hónapban az adózott eredménye 59 százalékkal, 265,97 milliárd wonra (215,6 millió dollár) esett az egy évvel korábbi 649,1 milliárd wonról.
Elemzők lényegesen jobb adatra, 401,57 milliárd won negyedéves nyereségre számítottak.    A cég közleménye szerint a működési eredmény 25,2 százalékkal, 444,46 milliárd wonra mérséklődött.

A Kia globális értékesítése 7,3 százalékkal esett vissza  a negyedévben. Ezen belül eladásai Kínában 56,7 százalékkal zuhantak, Dél-Koreában ugyanakkor 1,1 százalékkal nőttek, és az Egyesült Államokban is 1 százalékkal emelkedtek.
A Kia részvények ára csaknem 4 százalékos mínuszban zárt pénteken a szöuli tőzsdén, a cég piaci tőkeértéke az év eleje óta 37,5 százalékkal csökkent.