Nagy a baj Szlovákiában

Pozsony, pozsonyi
 Szlovákiában történelmi mélypontra – az ország 1993-as önállósodása óta a legalacsonyabb szintre – csökkent az ipari  termelés áprilisban – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a statisztikai hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva.

Az ipari  termelés áprilisban 42 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva, 26,6 százalékkal az előző havihoz mérve.       A csökkenést legnagyobb mértékben a járműgyártás drámai, 78,9 százalékos visszaesése okozta. A négy szlovákiai autógyár – a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia, a nagyszombati PSA és a nyitrai Land Rover – üzemeiben a koronavírus-járvány miatt leállította a gyártást, de a beszállítóik is korlátozták termelésüket.     A SÚSR közlése szerint áprilisban az építőipari  termelés is súlyos, 13,7 százalékos visszaesést szenvedett el, és az előző hónaphoz viszonyítva is 10 százalékos volt a termelés csökkenése.     A Szlovák Nemzeti Bank (NBS)  közzétett előrejelzésében azzal számol, hogy az ország gazdasági teljesítménye 10,3 százalékkal esik majd vissza idén. Ezzel az NBS egy százalékponttal tovább rontotta korábbi előrejelzését. A szlovák központi bank 2021-re várja a gazdaság növekedésének beindulását, jövőre a GDP 8,4 százalékos bővülését várják.