Nagyobb a baj a Mercedesnél

A korábban jelzettnél nagyobb mértékű lehet a költségcsökkentő programban tervezett létszámleépítés a Daimler járműipari konszernnél a német dpa hírügynökség szerint.

Wilfried Porth, a konszern személyzeti igazgatója a hírügynökségnek elmondta, hogy a korábban jelzett 10 ezres létszámcsökkentés nem lesz elegendő, de még egy 15 ezres csökkentés sem. “A végső szám ezeknél mindenképpen magasabb lesz” – fogalmazott konkrétumok megadása nélkül. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem tapasztal kellő együttműködést az üzemi tanács részéről abban, hogy a természetes fluktuáción túl ne kelljen üzemviteli kényszerből elbocsátásokhoz folyamodni.    A konszern üzemi tanácsának elnöke, Michael Brecht közölte: a vezetőségnek világosan kellene látnia, hogy az átalakítás csak az alkalmazottakkal együtt sikerülhet, ellenük nem.

Ola Källenius vezérigazgató a részvényesek közgyűlésén már jelezte, hogy tovább kell szorítani az elmúlt év őszén összeállított megtakarítási program keretszámain. A foglalkoztatásban és egyéb más területeken további 1,4 milliárd eurós megtakarítást kell elérni – mondta. A személyzeti igazgató azonban a dpa hírügynökségnek adott interjúban “kiinduló összegnek” nevezte az 1,4 milliárd eurót, megjegyezve, hogy az végül jóval nagyobb lesz.    Egyszerre három problémával állunk szemben – mondta. “Az egyik a gazdasági válságot okozó koronavírus-járvány, a másik az elektromobilitásra való átállási kényszer, a harmadik pedig az általános versenyképesség. Ebből kettővel már korábban szembesültünk, ezekhez csatlakozott harmadiknak a járvány” – fogalmazott, megjegyezve, hogy most “nem új megoldásokat kell keresni, hanem a meglévőket nagyobb mértékben alkalmazni”.

A Daimler a természetes fluktuációra, nyugdíjazásra és közös megállapodásos szerződésbontásra alapozta leépítési terveit és ezeket is elsősorban az irányítási és adminisztrációs területeken kívánta alkalmazni. Porth szerint azonban most már bizonyos termelő tevékenységek is beleeshetnek a szórásba, különösen ott, ahol többletkapacitással rendelkezik a konszern. Szóba került emellett az IT-szolgáltatások kiszervezése is külső cégbe, ami mintegy 2 ezer munkahelyet érinthetne.

Az évtized végéig tervezett átalakítási programról megállapodás született a konszern és az üzemi tanács között az üzemviteli elbocsátások elkerülésére tett ígéret ellenében – mondta Porth. A Zukunftssicherung 2030 megállapodás azonban lehetőséget nyújt az ettől való eltérésre is “a gazdasági keretfeltételek jelentős változása esetén”.     Abban már mindenki egyetért, hogy “a gazdasági keretfeltételek lényegesen megváltoztak” – mondta Porth.