Ezeket a kocsikat veszik az oroszok – top 10

orosz
Bár továbbra is gyenge az oroszországi autópiac, a júniusban mért tavalyihoz képest 14,6 százalékkal csökkent darabszám nagyjából megfelel a két évvel korábbinak.

Az első félévben 23,4 százalékos mínuszban van az orosz autópiac, de a havi eladások végre meghaladták a százezret, ami reményre ad okot a folytatással kapcsolatban. Érdekes fejlemény, hogy a kínai gyártók egyre népszerűbbek, a kínai autók immár 3 százaléknál is nagyobb szeletet szakítanak ki az orosz autópiaci tortából, többet, mint például a Ford, vagy a Mercedes-Benz.

lada_vesta_sw_cross_65

A Lada továbbra is rendületlenül őrzi az elsőségét, de a helyben gyártott Kiák, Hyundai és Renault modellek is jól fogynak. A modellek között a Granta és a Vesta messze vezet. A kínai márkák júniusban is jól teljesítettek, összesített piaci részesedésük eléri a 3,36 százalékot, míg egy évvel korábban ez az arány csupán 2,13 százalék volt. A legnépszerűbb kínai márka Oroszországban a Haval, amely az összesítésben már a tizenhatodik, és amely egymaga 1,18 százalékot képvisel.

havalh6
A magyarországi autógyártók között a Mercedes-Benz nem közölt adatokat, a Suzukinak nagyon jól ment, 16,64 százalékos pluszban van (3183 eladott autó), az Audi pedig ugyanekkora mínuszban (6152 eladott autó).

Top 10 modell Oroszországban júniusban
1. Lada Granta (11 631 autó)
2. Lada Vesta (11 172)
3. Kia Rio (8274)
4. Hyundai Creta (6803)
5. Volkswagen Polo (5371)
6. Hyundai Solaris (5293)
7. Lada Largus (4245)
8. Toyota RAV4 (3782)
9. Renault Duster (3568)
10. Renault Sandero (3392)

Top 10 márka Oroszországban júniusban
1. Lada (28 020 autó)
2. Kia (17 007)
3. Hyundai (13 373)
4. Renault (10 704)
5. Volkswagen (7553)
6. Toyota (7364)
7. Skoda (7282)
8. Nissan (4267)
9. GAZ (3760)
10. UAZ (2770)

Top 10 márka Oroszországban 2020-ban (első félév)
1. Lada (132 596 autó)
2. Kia (81 219)
3. Hyundai (63 852)
4. Renault (51 535)
5. Toyota (41 746)
6. Volkswagen (38 061)
7. Skoda (34 217)
8. Nissan (25 745)
9. GAZ (19 848)
10. UAZ (12 284)

Forrás: AEB