Járműmérnöki mesterképzés indul

Aeroplex
Duális képzési együttműködést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Aeroplex Kft., a felek a járműmérnöki mesterképzésen belül meghirdetett angol nyelvű légi jármű karbantartó és javító specializációt közösen dolgozták ki, a programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is támogatja – közölte a Műegyetem.

Magyar Ferenc miniszteri főtanácsadó az együttműködés hivatalos bejelentésekor a közlemény szerint beszélt az ipari vállalatok és a BME együttműködésének fontosságáról, valamint kiemelte, hogy ma és a következő évtizedekben jelentkező kihívásokra és igényekre kizárólag akkor tudnak az ipari vállalatok és a Magyar Honvédség hatékonyan reagálni, ha megfelelő képzettségű szakemberek állnak rendelkezésükre. Ezért a képzés kialakításának már korai szakaszában a Honvédelmi Minisztérium is partnerként csatlakozott a felekhez – közölte a BME, ismertetve, hogy a képzés beindítását követően a repülés vonzó hatása, a korszerű technológiákkal való megismerkedés, a munkalehetőség, valamint a megszerezhető szakmai képességeket követő magas hozzáadott értékű tevékenység miatt nagy hazai és külföldi hallgatói érdeklődés várható.    Az Aeroplex Kft. önálló társaságként 1992-ben jött létre Budapesten, állami tulajdonú gazdasági társaságként működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.