Villanyautók téli tesztje

Év Zöldautója 2021

Az Év Zöldautója 2021 díjra jelölt villanyautók közül négyet, a konnektoros hibridek közül pedig egyet sikerült elkérni Év Magyar Autója közös zsűri tesztre december elején. Nem volt túl hideg, hó sem esett, mégis megtapasztaltuk, milyen nehéz a villanyautózás télen.

villanyautok1

A hibrid Renault Captur jól bírta a gyűrődést, az öt tesztelt autó közül egyedül vele lehetett lelkiismeret-furdalás nélkül hajszolni a kilométereket. A Nissan Leaf a legöregebb mindközül, 250 kilométer feletti hatótávjával a jóllakottak nyugalmával vett részt a közös teszten. Az ID.3 a trónkövetelők lenéző magabiztosságával és 260 kilométeres hatótávval kecsegtetett, a Hyundai Kona EV (még a ráncfelvarrás előtti modellt kaptuk tesztre) pedig a világból is kivitt volna a több mint 370 kilométeres autonómiájával. Mi a helyzet a cuki Hondával? Legutoljára érkezett meg a budaörsi találkozóhelyre, 110 kilométeres hatótávval. Gyorsan rádugtuk a Mobiliti 50 kilowattos töltőjére. Ám annak esze ágában sem volt tölteni. 10 perc bénázás után kerestünk egy másik oszlopot, azon már elindult a töltés. Éhesek voltunk, elsétáltunk a közeli bútoráruházba reggelizni, amíg betolunk pár hot dogot, szépen teletöltődik a Honda e. Ez volt a terv. Fél óra múlva vissza is értünk, de már az alkalmazásban láttam, hogy baj van. Hogy áll a Honda – kérdezték a többiek (a teljes zsűri, azaz Csordás Gábor, Gulyás Péter, Katona Mátyás, Miklós-Illés Kálmán és jómagam vettünk részt a teszten)? Sehogy, 50 kilowatt helyett 10 kilowattal töltött, így alig 125 kilométerre elég energiát gyűjtött csak be. A 10 kilowatt 3900 forintba került, soha sehol ennyit nem fizettem töltésért, pedig jártam már pórul Németországban, Ausztriában és Belgiumban is. A 125 kilométer semmire sem elég, a terveink szerint 130 kilométeres kört tettünk volna meg az autókkal élvezetes útvonalon, ahol még villanyautóval is izgalmasan lehet vezetni. Ennek lőttek, rövidebb útvonalat kellett rajzolnunk a térképen, ráadásul olyant, amely töltőt is érint, mert a Honda e téli viszonyok között nagyon erőteljesen zabálja az elektronokat. Végül Tatabánya körül cirkáltunk, és persze megint tölteni kellett a Hondát, ezúttal a Mol Plugee vendégszeretetét élveztük. Összességében sikeres volt a teszt, az első hatvan kilométeren még össze is tudtuk hasonlítani a villanyautók fogyasztását és a kellemetlen idő ellenére voltak percek, amikor élveztük az elektromos autók vezetését. A Honda e is parádés, ha van benne elég delej.

zsuri villanyautok4 villanyautok3 zsuri2

Röviden az autókról
A Renault Captur E-Tech Hybrid Plug-in a legelső konnektoros hibrid a B-szegmensben, amely 100 százalékban elektromos üzemmódban és vegyes ciklusban akár 50 kilométer, városban pedig akár 65 kilométer hatótávolságot biztosít. A WLTP kombinált ciklus szerinti üzemanyag-fogyasztása 1,5 liter/100 kilométer, szén-dioxid-kibocsátása pedig 32 gramm/kilométer. A vezetés élményét 160 lóerős teljesítmény garantálja. Akkumulátorának kapacitása 9,8 kWh.
Tesztfogyasztás: 4,4 liter benzin/100 kilométer

captur1 captur2

2020 második felében frissítést kapott a Kona család, így megújult az elektromos változat is. Kompakt, mindössze 4,18 méter hosszú a kétféle, 39 és 64 kWh-ás folyadékhűtéses akkumulátorral és továbbra is kétféle, 136 és 204 lóerős teljesítményszinttel kapható a Hyundai Kona Electric. A közös teszten az erősebbik változat szerepelt. Ez 7,6 másodperces százas sprintet ad, legnagyobb forgatónyomatéka 395 Nm, végsebessége 167 kilométer/óra. Már az alapáras Kona-e hatótávja is meggyőző, 289 kilométer, de a nagyobb akkumulátoros változat igazi hosszútávfutó a maga 449 megtehető kilométerével (WLTP-szabvány szerint mérve). A töltéshez Type 2 és CCS csatlakozó áll rendelkezésre, előbbi váltakozó árammal 7,2 (felárért 10,5 kW), utóbbi egyenárammal felárért akár 100 kW-os töltést is fogad. Crossoveres magas építésből adódóan ülései az átlagosnál magasabbra kerültek, könnyű a ki- és beszállás, az ülések is komfortosak, valamint átlagos mérettel négy felnőtt gond nélkül elfér benne. Csomagtere 332 literes, ami a támlák síkba döntésével 1114 literesre növelhető.
Tesztfogyasztás: 16,2 kWh/100 kilométer

kona3 kona2

A világszerte népszerű Nissan Leaf frissített változata jelentősen megnövelt kapacitású akkumulátorral, izmosabb villanymotorral kapható. A Nissan Leaf 3.Zero e+ modell akkumulátorának energiasűrűsége 25 százalékos, energiakapacitása pedig 55 százalékos növekedésen esett át, 192 cella helyett 288 cellából áll. Névleges kapacitása 62 kWh lett, ami a gyártó szerint 385 kilométer megtételére elegendő egy töltéssel (WLTP szabvány alapján mérve). Erősebb villanymotor hajtja a megnövelt hatótávú Leafet, teljesítménye 160 kW (217 lóerő), legnagyobb forgatónyomatéka 340 Nm. A frissített modell az új hajtáslánccal álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 7,3 másodperc alatt gyorsul fel és végsebessége eléri a 157 kilométer/órát. A Nissan Leaf továbbra is elérhető 40 kWh kapacitású akkumulátorral, 270 kilométeres hatótávval és 150 lóerős villanymotorral.
Tesztfogyasztás: 18,9 kWh/100 kilométer

leaf1 leaf4 leaf3 leaf2

A tesztelt Volkswagen ID.3 1st Edition modell 420 kilométeres hatótávval (WLTP) rendelkezik, legalábbis papíron, téli körülmények között 390 kilométert írt ki a fedélzeti számítógép, de ha meg is akarunk érkezni a célhoz, inkább 320-330 kilométerrel számoljunk. Akár 100 kW-tal is tölthető egyenáramú töltőn. A kompakt méretű ID.3 hossza 4261 milliméter, szélessége 1809 milliméter, magassága 1552 milliméter, tengelytávja 2765 milliméter, üres tömege 18 mázsa, csomagtartója 385 literes. Legnagyobb sebessége 160 kilométer/óra.
Tesztfogyasztás: 19,3 kWh/100 kilométer

id1 IMG_6325

A Honda e erős villanymotorja, a kompakt kocsitest, a 4,3 méteres fordulókörsugár, az 50:50 arányú súlyelosztás és az alacsony tömegközéppont sportos, lendületes karakterrel ruházza fel a típust. A Honda e-t két változatban kínálja a japán gyártó. Már a Honda e néven értékesített alapmodell is 222 kilométeres hatótávolsággal (WLTP szabvány szerint) és igen gazdag felszereltséggel büszkélkedhet, a Honda e Advance verziót (ez volt nálunk) pedig a nagyobb teljesítmény mellett olyan csemegék teszik igazán vonzóvá, mint a hagyományos belső tükröt kiváltó középső kameratükör, a prémium hifi, a fűtött szélvédő és kormány, valamint a Honda automata parkolást segítő rendszere. 35,5 kWh-os akkumulátorát a villámtöltővel akár 30 perc alatt 80 százalékosra lehet feltölteni (nekünk nem sikerült, valószínűleg a hat fok körüli hőmérséklet miatt). A csúcsmodell 156 lóerős villanymotorjának legnagyobb forgatónyomatéka 315 Nm, a százas sprinthez 8,3 másodperc szükségeltetik.
Tesztfogyasztás: 18,4 kWh/100 kilométer

e6 e5 e4 e1 e2 e3

B. Cs.