100 új munkahely jön létre Nemesvámoson

A beruházások most aranyat érnek – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Bock Hungária Kft. stratégiai partnerségi szerződésének aláírásán december közepén Nemesvámoson. A német cég száz munkahelyet teremt a Veszprém megyei településen.

A Noszlopon, Ajkán és Nemesvámoson működő Bock Hungária Kft. 606 millió forintos beruházást hajt végre. Ehhez a kormány 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A társaság emellett egy Nemesvámosról elköltöző gyár helyére beköltözve száz munkahelyet teremt.

Hermann Bock, a Bock Hungária Kft. tulajdonosa elmondta: a társaság irodabútorokat gyárt, valamint autóipari beszállítók számára is termel. Nemesvámoson beruházásuk első, száz új munkahelyet teremtő fázisában 2100 négyzetméter gyártóterületet és több mint 2500 négyzetméter raktárterületet vesznek át az MTD Hungária Kft.-től, és újítanak fel.     Ezzel párhuzamosan Noszlopon 400 négyzetméterre növelik gyártóterületüket, bővítve kapacitásukat. Emellett új gépeket – köztük hét fröccsöntőgépet – is vásárolnak Ajkára, valamint Nemesvámosra.    Hermann Bock hangsúlyozta: a Bock Kft. olyan beruházások mellett kötelezi el magát Magyarországon, amelyek a termelés hozzáadott értékét növelik.

A Bock Hungária Kft éves árbevétele tavaly meghaladta a 14,735 milliárd forintot, és a megelőző évben is kevéssel maradt csak 14 milliárd forint alatt. Ebből az export tavaly 14,667 milliárd forint volt, és a megelőző évben is 13,5 milliárd forint körül alakult. A cég az elmúlt három évben átlagosan 900 dolgozót foglalkoztatott Magyarországon.

 

1 Comment on 100 új munkahely jön létre Nemesvámoson

  1. Itt valami nem tiszta…
    tavaly az árbevétele a cégnek 14,735 milliárd forint volt
    Export,14,667 milliárd forint!!!????..
    hát amit nem hiszek L!!!
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.