Jó évet zárt a Videoton

Az előzetes adatok alapján a Videoton Holding Zrt. a válság ellenére kiegyensúlyozott évet zárt: a vállalatcsoport árbevétele valamennyivel a 2019-es szint felett fog teljesülni, s várhatóan eléri a 192 milliárd forintot – közölte a társaság december végén az MTI-vel.

A közleményben rámutattak, hogy a tavalyi év zárásakor egy globális lassulás egyértelmű jelei körvonalazódtak, majd a koronavírus okozta globális járvány és a nyomában fellépő gazdasági krízis ellenére nem csak “túléltek”, hanem fejlődtek is. A társaságcsoport dolgozói létszáma a vírusjárvány negatív hatásai miatt április-májusban jelentősen csökkent, ugyanakkor az év végére – a magyarországi munkavállalókat figyelembe véve – szinte teljesen visszatért az év eleji szintre.

Sinkó Ottó társ-vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a cégcsoport többnyire exportra termel, ezért számukra előnyös volt a forint leértékelődése, kompenzálta az előzetesen prognosztizált visszaesést. Megjegyezte, hogy a jövő évet illetően az üzleti várakozásaik biztatóbbak, mint tavaly ilyenkor voltak, vagyis az idei nettó árbevételt várhatóan túl fogják szárnyalni 2021-ben.    A társ-vezérigazgató szerint óvatos optimizmusuk főként azoknak az új üzleteknek köszönhető, amelyeket idén kötöttek: a Videoton EAS Kft. a vírus miatt erősödő wifi kommunikációs igényeket tudta új vevőn keresztül jól teljesíteni, míg a VT Metal Kft. és a VT Autóelektronika az elektromobilitás terén létrejött új megállapodásoknak köszönhetően gyárt majd elektromos autókba épülő alkatrészeket.

A Videoton Autóelektronika korszerű gyártóberendezéseket szerez be a támogatásból, melyekkel az elektromos és hibrid járművek alkatrészeinek előállítását végzik majd.    A 100 százalékban magyar tulajdonú Videoton cégcsoport a harmadik legnagyobb európai székhelyű szerződéses gyártó. A társaságcsoport székesfehérvári székhellyel Magyarországon kilenc, Bulgáriában és Szerbiában 1-1 telephellyel rendelkezik.    A csoport munkavállalói létszáma mintegy hétezer fő jelenleg, melyből hatezer Magyarországon, ezer fő Bulgáriában dolgozik.    Árbevételén belül 40 százalékot meghaladó az autóipar részaránya, 25 százalékot tesznek ki az ipari alkalmazások, míg a háztartási gépipar részesedése 14 százalék.

A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. 2019-es konszolidált árbevétele megközelítette a 191 milliárd forintot, miközben adózott eredménye 19,2 milliárd forint volt. A társaságcsoport 2018-as konszolidált árbevétele 185 milliárd forint volt és 18,9 milliárd forint adózott eredményt ért el.

A Videoton Autóelektronika Kft. a cégcsoport legnagyobb cége, idei várható árbevétele 57 milliárd forint, jelenleg közel 1400 főt foglalkoztat. A cég 2018-ban több mint 51,5 milliárd forintos, 2019-ben csaknem 54 milliárd forintos forgalmat bonyolított, főleg külföldi értékesítéssel. Nyeresége tavaly meghaladta az 1 milliárd forintot, előtte pedig az 1,8 milliárd forintot.

 

1 Comment on Jó évet zárt a Videoton

  1. Hát ehhez csak gratulálni lehet!!
    Remélhetőleg 2021-ben hasonló,vagy még jobb évet fog zárni a cég!!!??..
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.