Nissan Leaf e+ teszt: megéri az erősebb?

Év Zöldautója 2021 jelölt

Téli teszten bizonyította be a Nissan Leaf, hogy jobban járunk, ha az olcsóbb, bőséges állami támogatással megfejelt alapverziót választjuk. A 40 kilowattórás Leaf igazi városi villanyautó, sok örömmel. A nagyobb akkus, erősebb Leaf e+ nem jobb annyival, amennyivel drágább.

Hogy néz ki?

Az Év Zöldautója 2021 díjra jelölt második generációs Leaf családi autós kinézetet kapott (az első generáció 2011-ben az Év Autója lett), 2,7 méteres tengelytávja révén kényelmes a vezető és az utasok számára (a középső kardánalagút miatt azonban csak négy személynek), ugyanakkor elég helyet ad a csomagoknak is. 2019-ben érkezett az e+ verzió, amely megnövelt hatótávot és a nagyobb teljesítmény nyújt. Szerencsére sem az utastér, sem a csomagtér mérete nem csorbult (a Bose hifi erősítővel 420 liter a csomagtér, anélkül 435 liter, ledöntött ülésekkel közel ezerkétszáz literrel gazdálkodhatunk), ugyanakkor a karosszéria (a Leaf 1545 milliméter magas) az alapváltozatnál másfél centivel magasabb, ahogy a súlypontja is feljebb került, a hasmagasság pedig a nagyobb kapacitású akkumulátor miatt ugyanennyivel csökkent (csupán 135 milliméter). A Leaf+ tömege 150 kilogrammal gyarapodott, üresen is nehezebb 17,5 mázsánál, légellenállási együtthatója 0,28-ról 0,29-re romlott.

leaf2

Tesztünkben a csúcsváltozat szerepel, a Tekna felszereltségű modellben alapáras a részleges bőrkárpit, elöl és hátul is van ülésfűtés, jól működik az Apple CarPlay és még a kormánykerék is fűthető. A vezetősegédek diszkréten támogatják a sofőrt, az automatikus távfény mínuszban megadta magát, néhány autós azóta is csillagokat lát (amint észrevettem, hogy vakítok, átváltottam kézi üzemeltetésre).

leaf4

Hogy megy?

Erősebb villanymotor hajtja a megnövelt hatótávú Leafet, teljesítménye 160 kW (218 lóerő), legnagyobb forgatónyomatéka 340 Nm. A frissített modell az új hajtáslánccal álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 6,9 másodperc alatt gyorsul fel és végsebessége eléri a 157 kilométer/órát.

leaf3

A Nissan Leaf e+ akkumulátorának energiasűrűsége 25 százalékos, energiakapacitása pedig 55 százalékos növekedésen esett át, 192 cella helyett 288 cellából áll. Névleges kapacitása bruttó 62 kWh, ami a gyártó szerint 385 kilométer megtételére elegendő (WLTP szabvány alapján mérve). Télen a hatótáv szűkebb, 320-330 kilométert is bevállalhatunk gyenge fűtéssel, de ha biztosra akarunk menni, inkább 300 kilométerrel számoljunk, autópályán 130 kilométer/óra sebességgel közlekedve pedig csak 250 kilométerrel.

leafhatotav

Nem könnyű télen villanyautózni, főleg, ha nem fűtött garázsból és gyorstöltőről lecsatlakozva indulunk útnak. Az egyik reggel, talán 2020 egyetlen igazán télies reggelén, mínusz 8 fokban izzítottam be a Leafet. 162 kilométer hatótávval tettem le előző este. Reggel ugyanez a hatótáv fogadott, de amíg olvasztottam a jeget és melegítettem az autót (saját alkalmazásból, távolról is lehet), már csak 147 kilométerrel kecsegtetett. Indulás után hamar fogyni kezdett ez is, folyton nyomkodtam a klíma ki- és bekapcsoló gombját. Csak pár percig bírtam fűtés nélkül, nem a hideg volt cudar, hanem az üvegek párásodása, dönteni kellett vagy lassabban megyek és kilátok, vagy gyorsabban és vakon, de akkor nem érek a célba. 40 kilométeres út várt rám, 20 fokos fűtéssel és ülésfűtéssel 90 kilométeres hatótávval érkeztem, a korábban nagy munkával 16,1 kWh/100 kilométerre leszorított fogyasztás 17 kWh/100 kilométer fölé hízott. Az volt az érzésem, hogy nem is a nagy hatótávolságú Leafben ülök, hanem a 40 kilowattórásban.

leafklima

leaf_fogyasztas

Sok jó emlékem amúgy sincs a Leaf téli használatról, az első élményem még a 24 kilowattórás generációhoz kötődik, amikor valóban teknősbéka üzemben érkeztem meg a konnektorhoz, miután részeg fiatalokat kellett összeszednem hóviharos éjszakában a Csepel-szigeten. Sajnos, a legfrissebb változatban a Leaf továbbra sem kínál aktív akkumulátor temperálást, télen a hideg, nyáron a meleg miatt nem kapjuk meg a teljes töltési teljesítményt. A klíma szerencsére hőszivattyús.

leaftolton2

Milyen vezetni?

Az Év Zöldautója 2021 díjra jelölt villanyautók közül négyet (ID.3, Leaf, Kona EV, Honda e), a konnektoros hibridek közül pedig a Capturt sikerült elkérni Év Magyar Autója közös zsűri tesztre december elején. A Nissan Leaf volt a legöregebb mind közül, 300 kilométer feletti hatótávjával viszont a jóllakottak nyugalmával vett részt a közös teszten, amelyen 150 kilométeres túrát terveztük, de végül be kellett érnünk a felével a Honda e miatt. A közvetlen összevetésben derült ki, mennyire nem jó a Leafet vezetni. Az ID.3 és a Honda 3 sportos autók benyomását keltik, a Leaf sokkal inkább úgy viselkedik az úton, mint a magasabb építésű Kona. Hogy miért? A padlóba épített nagyobb akkucsomag miatt. Fent ülünk, miközben nem szabadidő-autó az elsőkerék-meghajtású Leaf, ettől van egy kicsit skizofrén érzésünk. Kormányzása steril, közvetett, nem ad pontos visszajelzést az útról, az oldaldőlés az átlagosnál jelentősebb, elöl MacPherson, hátul torziós futóműve pedig nem támogatja a dinamikus vezetést, olyan az érzése az embernek, hogy csak muszájból megy. Hozzá kell tennem, hogy végig takarékos módban vezettem, ami jelentősen lefojtja a teljesítményt. Normál módban lendületesebb, lámpánál látványosan kilő. Aki nem a vezetés élményét keresi egy autóban, az nem fog benne csalódni. Átlagos, megbízható, nyugodt és kényelmes. Csak legyen benne elég energia.

leaftoltes220 toltestype2

Mennyiben kerül?

A Nissan Leaf továbbra is elérhető 40 kWh kapacitású akkumulátorral, 270 kilométeres hatótávval és 150 lóerős villanymotorral. 2,5 millió forintos állami támogatással akár 8,19 millió forintért is megkapjuk, míg a kipróbált erősebb Leafért állami támogatással is 15 millió forintot kell leszurkolnunk a pénztárnál. Megéri a különbözet? Szerintem nem. A töltési sebessége nagyon alacsony, váltakozó áramról legfeljebb 6,6 kilowattal tölthető, 50 kilowattos, vagy annál nagyobb teljesítményű chademo csatlakozó (a Leaf állítólag százzal is tölthető) kevés van az országban, otthonról pedig örökkévalóságnak tart a feltöltése, nyolcvan százalékra is több mint 24 óra. A Leaffel, mint villanyautóval semmi bajom, de a nagyobb, nehezebb és drágább változat helyett az olcsóbb, 40 kilowattórást választanám.

Kép és szöveg: Biró Csongor

leafvezetosegedek

1 Comment on Nissan Leaf e+ teszt: megéri az erősebb?

Comments are closed.