A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2020 negyedik negyedévében 1,038 milliárd forint adózott eredményt ért el, hatszor annyit, mint egy évvel korábban, éves szinten azonban 1,1 milliárd forintot meghaladó adózott veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi mintegy 571 millió forintos adózott eredménnyel – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A beszámoló szerint az utolsó negyedévben 10,991 milliárd forint lett az árbevétele, 7,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, éves szinten 22,2 százalékkal 38,7 milliárd forintra mérséklődött az árbevétel.
A társaság beszámolójában kiemelte: üzemi eredményük a negyedik negyedévben 674,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 1,105 milliárd forintra nőtt, ez a legmagasabb érték a cég tőzsdei bevezetése, 1999 óta. Az üzemi eredmény éves szinten 68 millió forint lett, a 2019-es 1,34 milliárdot követően.
A Rába kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) tavaly 30,3 százalékkal 2,409 milliárd forintra csökkent, a negyedik negyedévben 140,9 százalékkal 1,707 milliárd forintra nőtt.
A közlemény idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. vezérigazgatóját, aki szerint a rendkívüli tavalyi év ellenére – amit a járványhelyzet mellett a honvédelmi megrendelések elmaradása is sújtott – a menedzsment sikeresen vezette vissza a vállalatot a stabil és nyereséges működési szintre.
Az eredményesség szempontjából kiemelt piacokon számottevő rendelésállomány-növekedést könyvelhettek el a tavalyi év második felétől. Ez a trend várhatóan az idén is folytatódik – tette hozzá.
A Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág.
A futómű üzletágban tavaly 13,6 százalékkal, 20,558 milliárd forintra csökkent az árbevétel, az üzemi eredmény pedig 98,4 százalékkal, 6 millió forintra csökkent. A negyedik negyedévben azonban mindössze 9,1 százalékkal csökkent az árbevétel, az üzemi eredmény pedig 758,8 százalékkal 292 millió forintra nőtt.
A jármű üzletágban 45,7 százalékkal 6,046 milliárd forintra csökkent az árbevétel tavaly, az üzemi eredmény 148,9 százalékos csökkenés mellett 225 millió forint veszteséget mutat. A negyedik negyedévben 25,9 százalékos csökkenés mellett 1,721 milliárd forint árbevételt értek el. Az üzemi eredmény pedig 568,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, elérve a 206 millió forintot.
Az alkatrész üzletágban éves szinten tavaly 24,3 százalékos csökkenés mellett 12,471 milliárd forint árbevételt értek el, az üzemi eredmény pedig 83,6 százalékkal, 109 millió forintra csökkent 2019-hez képest. A negyedik negyedévben azonban 0,9 százalékkal, 3,781 milliárd forintra nőtt az árbevétel, az üzemi eredmény pedig 189,6 százalékos növekedés mellett 556 millió forint nyereséget mutat.
A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. Kedden 1270 forinton fejezték be a kereskedést. Az elmúlt egy évben a Rába-papírok legalacsonyabb ára 666, legmagasabb 1625 forint volt.