Jó hír Japánból

Japánban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 4,2 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban az előző hónaphoz képest, két hónap csökkenés után először mértek bővülést – közölte a japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium (METI).

Elemzők 4 százalékos növekedéssel számoltak januárra a decemberi 1 százalékos csökkenés után.      Az ipari termékek kiszállítását tükröző index értéke 3,2 százalékkal, 95,8 pontra nőtt, míg a raktárkészleteké 0,2 százalékkal, 95,1 pontra süllyedt a múlt hónapban. A mutató 2015-öt veszi alapul, 100 pontnak.

A megkérdezett gyáripari vállalatok arra számítanak, hogy februárban 2,1 százalékkal nő, majd márciusban 6,1 százalékkal csökken termelésük az előző hónaphoz képest.

A japán gazdaság a koronavírus-járvány kirobbanása előtt is nehéz helyzetben volt, mivel jelentősen visszafogta a belső fogyasztást az, hogy 2019 októberében 8 százalékról 10 százalékra emelték az általános forgalmi adó kulcsát. Október-decemberben évesítve 7,2 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP). A tavalyi első negyedévben 2,1 százalék, a másodikban pedig 29,2 százalék volt a csökkenés évesített üteme, míg a harmadik negyedévben évesítve 22,9 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 12,7 százalékkal nőtt a GDP.

A japán kormány számításai szerint tavaly 4,8 százalékkal csökkent a GDP, először jegyeztek fel zsugorodást 2009 óta, amikor 5,7 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye.     A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,5 százalékos japán GDP-növekedést vár erre az évre.