Milliárdokat spórolnak az Audinak a győri dolgozók

Az Audi Hungaria munkatársainak a koronavírus-járvány sem szegte kedvét. A gyári ötletbörze keretében 2020-ban 8063 ötletet nyújtottak be, ezzel közel húszmillió eurós megtakarítást ért el a vállalat. Ez forintban számolva meghaladja a 7 milliárdot. Az ötletbörzében ötezer munkatárs vett részt, a lezárt ötleteknek 82 százaléka megvalósult.

Az Audi Hungaria Zrt. 2004-ben vezette be az ötletbörzét. Célja, hogy kreativitásra ösztönözze a munkavállalókat, akik így hozzájárulnak a vállalat hatékonyságának növeléséhez, a gyártási folyamatok fejlesztéséhez, és például a munkavégzés ergonomikusabbá tételéhez. Ezek az ötletek egyúttal költségcsökkentést eredményeznek. Az ötletek értékelése során elsősorban azok megvalósíthatósága, illetve az elérhető megtakarítás számít. A legjobban hasznosítható ötletek benyújtói pénzjutalomban részesülnek. A vállalat történetében eddig az egy munkatárs részére megítélt legmagasabb összegű prémium 9 millió forint volt. Az ötletbörzében a megvalósított ötlettel rendelkező munkatársak között minden évben éves Audi autóhasználatot sorsol ki a vállalat.

otletborze
Az ötletbörze csapata, Szabó-Németh Daniella, Süle-Farkas Viktória és Nagy Máté

Az elmúlt 16 évben az ötletbörzékre több mint 128 ezer javaslat érkezett, így az Audi Hungaria összesen több mint 270 millió euró (100 milliárd forint) megtakarítást ért el.