A színeknek csak a képzelet szabhat határt

lakkozó, Merkel
Az Audi Hungaria évente több mint 150 ezer autót gyárt, amelyek prémium minősége akár egy hajszálon is múlhat, ugyanis a vállalat lakkozójában az egyes karosszériákra felvitt rétegek – foszfátréteg, katódos merítőlakk, töltő-alapozó festék, bázisfesték és színtelen lakk – vastagsága mindössze körülbelül 120 µm, amely akár vékonyabb, mint egy emberi hajszál.

A nyers karosszériák a karosszériaüzemből érkeznek a 43 ezer négyzetméter alapterületű lakkozó csarnokba, ahol jelenleg a TT Coupé, TT Roadster, Q3 és Q3 Sportback modellek karosszériáit lakkozzák, ellenállóvá téve őket a környezeti hatásokkal szemben; megfelelve mind a funkcionális követelményeknek (például a kőfelverődés és UV-sugárzás elleni védelem), mind pedig a megjelenéssel kapcsolatos vevői elvárásoknak (színtónus-stabilitás, struktúra).

Annak érdekében, hogy az Audi Hungaria szakemberei felkészítsék a karosszériákat ezekre a kihívásokra, egy több mint 300 méteres gyártósoron összesen négy különböző lakkréteggel bevonatolják a karosszériát merítőkádak és robotok segítségével. Elsőként az előkezelés során por- és zsírtalanítják a nyers karosszériát, majd biztosítják a korrózióvédelmet a katódos merítőlakkozással. A következő lépésként a varratok tömítésére kerül sor. Ezután kezdődhet a töltő- és alapozó festék, majd a végső, színt adó bázisfesték felvitele. A fényezés a színtelen fedőlakkal zárul. A korrózióvédelmi folyamat az üregvédelemmel válik teljessé, melynek során a karosszéria üreges részeibe forró viaszt juttatunk. Mindezek nemcsak ellenállóvá teszik a karosszériát az időjárás kihatásaival szemben, hanem a fényezés is tartóssá és időtállóvá válik.

lakkozó

Egy karosszéria lakkozása közel nyolc óráig tart, naponta akár 750-nél is több karosszéria készül el a lakkozóüzemben a legkülönbözőbb színárnyalatokban. Az Audi Hungaria összesen 16 alapszínben gyártja modelljeit, de a színeknek csak a képzelet szabhat határt, hiszen a lakkozóban egyedi színek lakkozására is van lehetőség, amelyet a hölgyek akár a körömlakk-, az urak pedig a nyakkendő színpaletta árnyalatai alapján is kiválaszthatnak. A leggyakrabban a mítoszfekete, gleccserfehér és ibiszfehér színek fordulnak elő a gyártósoron. A karosszériák a lakkozási folyamat során megközelítőleg 6,5 kilométert tesznek meg a csarnok szállítópályáján. A felvitt rétegek körülbelül 25 kilogrammal növelik a karosszéria súlyát.

Az Audi Hungaria lakkozója az egyik leginnovatívabb és legkörnyezetkímélőbb Európában: a pontszerű karosszéria-tömítő eljárást a Volkswagen-konszern telephelyei közül elsőként a győri lakkozóban vezették be. A festőkabinok szárazleválasztási technológiájának köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el, hozzájárulva ezzel a vállalat CO2-semlegességéhez.

1 Comment on A színeknek csak a képzelet szabhat határt

  1. Színes,vagy nem színes
    én autót már nem veszek…
    már Lnézést
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.