Négy hétig állt a termelés a Mercedesnél

Mercedes-Benz
Augusztus 23-tól újra termel a Mercedes-Benz kecskeméti gyára – tudta meg a Világgazdaság.

A napilap emlékeztetett: a járműipari vállalat július végén jelezte, hogy háromhetes termelési szünetet tart, a leállásra az alkatrészhiány miatt volt szükség. Az akkori tájékoztatás szerint a gyár a termelési program rugalmas módosításával alkalmazkodik a helyzethez, a 30., 31. és a 32. naptári hetet érintő termelési szünetet karbantartási tevékenységekre, valamint az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használja fel.      A leállás a tervezettől eltérően a 33. héten is tartott – írta a Világgazdaság.     A cikkben hozzátették: a félvezető áramköröket gyártó Intel még április 22-én jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak. Emiatt a kecskeméti Mercedes-gyárban az idén januárban, majd áprilisban már volt egy-egy termelésleállás.