Nyersanyaghiány miatt szenvednek a németek

nyersanyaghiány
Komoly problémákat okoz a német feldolgozóiparban az olyan nyersanyagokból kialakult hiány, mint például az acél, a fa vagy a műanyag. Piaci szakértők előrejelzése szerint a már jelenleg is magas árak emiatt tovább emelkednek, és egyelőre a folyamat végét sem látni.

A német kereskedelmi és iparkamarák képviseleti szervezete, a DIHK (Deutscher Industrie- und Handelskammertag e.V.) a német gazdaság egyik legnagyobb problémájának tekinti a nyersanyagok drágulását. “Az iparvállalatok számára az energia és nyersanyagárak alakulása jelenti a legnagyobb üzleti kockázatot” – jelentette ki Peter Adrian, a DIHK elnöke a dpa hírügynökségnek adott interjúban. “Az Egyesült Államokban és Kínában beindított konjunktúra-ösztönző programok hatalmas keresletet gerjesztettek, ami számos nyersanyag esetében számottevő áremelkedéshez és a kínálat kimerüléséhez vezetett” – mondta. Példaként megemlítette, hogy aki manapság építkezésre szánja rá magát Németországban, annak az építőanyagok esetében 30 százalékot is meghaladó áremelkedéssel kell számolnia, akinek viszont acélra van szüksége, az akár 100 százalékos áremelkedést is el kell hogy viseljen. “Ez már komoly problémát jelent” – szögezte le. Az igazi kérdés azonban az, – mutatott rá – hogy átmeneti jelenségről van-e szó, vagy tartós inflációgerjesztő hatásról.

Az acél esetében megfordult az európai acélgyártókat évek óta az ázsiai túlkínálattal terhelő piaci helyzet. A legnagyobb európai acélgyártó, a Thyssenkrupp maga is kínálati hiányról beszél. A Bankhaus Metzler piaci szakértője szerint pedig az árak emelkedése “felülmúlta minden várakozásukat”. Az acélárak nem csak az építőipari, autóipari vagy a gépipari árakat befolyásolják, hanem olyan egyszerű dolgokét is, mint például a konzervdoboz. Az acéllemez dobozok ára 30-80 százalék között emelkedett a csomagolóipari beszámolók szerint.

Az üveg árát nem csak a nyersanyaghiány befolyásolja, hanem az is, hogy a csomagolóiparban a műanyagok alkalmazásáról egyre inkább a többször hasznosítható üvegre állnak vissza termelők. A konzervgyárak arról számolnak be, hogy a koronavírus-válság során megcsappant pénzügyi tartalékaik miatt előbb vagy utóbb át kell hárítaniuk az árak emelkedését a fogyasztókra.

A gumiabroncsok drágulására kell számítania a fogyasztóknak a kaucsuk nyersanyag forgalmazásával foglalkozó cégeket tömörítő BRV (Bundesverband Reifenhandel und Vulkaniseur-Handwerk szakmai képviseleti szervezet jelentése szerint. Az áremelkedésre hónapokon belül, már a téli gumikra való átállás során sor kerülhet – jelezték. A természetes kaucsuk első félévi átlagára 57 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A képviseleti szervezet elnöke, Stephan Helm szerint a gumiipari vállalatok “teljes egészében” kénytelenek lesznek a nyersanyag árának emelkedését áthárítani a lakossági fogyasztókra és a vállalati ügyfelekre. Hasonló módon az olajárak emelkedése is jelentősen megdrágította a szintetikus kaucsuk árát. Mindehhez hozzájárul a konténerdíjaknak a világkereskedelmi forgalomban bekövetkezett emelkedése is.

A német gumiipar termelése a koronavírus-válság miatt 2020-ban 20 százalékkal esett vissza, mostanra azonban lendületes növekedés után már elérte a válság előtti szintet a VCI (Verband der Chemischen Industrie) vegyipari képviseleti szervezet jelentése alapján.

A fa nyersanyagpiacán “szükségállapot” alakult ki a német faipari szervezet megítélése szerint. Az építőipari kereslet mind bel, mind külföldön magas és hatalmas tételeket vesz fel az Egyesült Államok piaca is. Ennek az egyik oka az, hogy a koronavírus-válság során jelentősen megnőtt a “csináld magad” piaci kereslet elsősorban az építőipari faanyagok iránt. A Holzwirtschaftsrat faipari szakmai szervezet kimutatása szerint az idén májusban 38,4 százalékkal haladta meg az épületfa ára az egy évvel korábbit. Az év végére azonban a kereslet-kínálati egyensúlytalanság enyhülésére számít a szervezet.

Nyersanyaghiányról és költségeik emelkedéséről számolnak be a műanyag csomagolóanyagokat gyártó vállalatok is. A drágulást elsősorban a világkereskedelmi forgalomban bekövetkezett áremelkedésre, valamint a szabályozási környezet szigorodására vezetik vissza. A legnagyobb mértékben a műanyag szatyrok és fóliák előállításához szüksége poliolefinek ára emelkedett meg, esetenként akár 80 százalékkal is.

Szinte már “nyersanyagnak” kell tekinteni a számos gazdasági ágazatban kulcsfontosságú alkatrésznek minősülő félvezető áramköröket is. Az áramkörök hiánya már bő fél éve az egész világon komoly termelési fennakadásokat okoz az autóiparban. A hiány elsősorban a koronavírus-válság idején lemondott beszállítói megrendelések miatt alakult ki. Mire azonban megindult az autóipari fellendülés, a félvezetőgyártók kapacitását már lekötötték más ágazatok megrendelései. Piaci szakértők szerint a félvezetők piacán kialakult hiány a negyedik negyedévre is elhúzódhat.