Szuperhősöket keres a budapesti beszállító

Knorr-Bremse
Napjaink szuperhősei nem mások, mint a mérnökök – ezúttal azok, akik a világ leggyorsabb szuperexpresszeit is képesek lefékezni. A szupererejük a tudásuk, a kíváncsiságuk, a kreativitásuk és a tettrekészségük. Az egyetemisták épp ilyen képességekkel rendelkeznek. Számukra indít Magyarországon gyakornoki programot a Knorr-Bremse Budapest. A szokásos gyakornoki képzéseknél jóval kedvezőbb juttatást kínál a résztvevő hallgatóknak és négy féléves rotációs programban kivételes rálátást ad egy sikeres világcég szinte teljes működésére. 

 Augusztus 31-ig várja a Knorr-Bremse Budapest egyetemisták jelentkezését gyakornoki programjára. Legalább két, mesterképzését kezdő vagy alapképzését éppen befejező, elsősorban mérnök, mérnök-közgazdász, műszaki menedzser, de akár gazdasági hallgatót terveznek felvenni a programba, amely a juttatás mértékével és azzal emelkedik ki a szokásos gyakornoki programok közül, hogy a résztvevőik egyedülálló rálátást szereznek a vállalat szinte teljes működésére. A program két évig tart, ami alatt a gyakornok félévente más-más termeléshez kapcsolódó terület – például folyamatmérnökség, minőségbiztosítási mérnökség, gyártáslogisztika, beszerzés – munkafolyamatait ismerheti meg. Az első gyakornokok már akár 2021 szeptemberében megkezdhetik a program teljesítését. A jelentkezőkre először egy telefonos beszélgetés vár, majd egy rövid felvételi eljárásban kell részt venniük, immár személyesen. 

 A Knorr-Bremse Budapest jövőálló vállalat. Még a járványhelyzetben sem álltak le a fejlesztések, mi több a cégcsoport vasúti üzletágán belül a budapesti központ teljesített az elmúlt félévben a legjobban. Az elmúlt hónapokban is a termelékenységet és hatékonyságot javító Ipar 4.0-ás projekteket hajtottak végre, a 3D fémnyomtatásra épülő új szabadalmat dolgoztak ki és felkészültek további innovációs projektek elindítására. A gyakornokokat nagy tapasztattal rendelkező mérnökök segítik a szakmai fejlődésben és vonják be őket nemzetközi együttműködést igénylő, izgalmas projektekbe. A gyakornokok szakmai és személyiségfejlesztő tréningeken, konferenciákon is részt vesznek majd itthon és akár külföldön is.