Tovább erősödhet a bérnyomás

Nass, munkaerőpiaci
A második félévben visszatér a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami kedvezően hat a fogyasztásra és a GDP-növekedésre, de egyben az infláció emelkedésének kockázatát is erősíti – ezt a következtetést vonták le a legfrissebb adatokból az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző havihoz képest 85 ezerrel, a tavaly júniusihoz mérve 98 ezerrel nőtt. A munkanélküliek száma 47 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, az előző hónaphoz képest – a hibahatáron belül – 4 ezerrel nőtt.     Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy a járvány harmadik hullámának végével hamar magára találni látszik a munkaerőpiac, a nyár végére várhatóan szinte minden területen visszatér a válság előtti feszesség.     A Takarékbank elemzőinek várakozása szerint az idén 3,7, jövőre pedig 3,3 százalékos lehet a munkanélküliség. A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az átmeneti adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárult a munkahelyek megőrzéséhez – írta az elemző.

Az elsődleges munkaerőpiac növekedése még tovább erősödhet a nyitás nyári felfutásával. Az idei év második felében akár újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami már a második negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re is pozitív hatást fejthetett ki. Ez Horváth András szerint egyben igazolja a felfelé mutató inflációs kockázatokhoz fűződő aggodalmakat is, mivel a munkaerőpiaci feszesség ilyen gyors emelkedése értelemszerűen a bérnövekedés ütemét is tovább gyorsítja, miközben a kínálati oldal több esetben még mindig nem épült fel teljesen.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy a foglalkoztatottak számának júniusi emelkedésében jelentős szerepet játszhatott a gazdaság újraindítása, az ismét elérhetővé váló szolgáltatások. A foglalkoztatottak száma az idei második negyedévben már megközelítette a válság előtti szintet, sőt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma meg is haladta azt. A foglalkoztatás növekedésének köszönhetően tovább csökkent a munkanélküliségi ráta, illetve egyre több ágazatban ismét megjelent a munkaerőhiány.     Előretekintve a Századvég elemzői arra számítanak, hogy a foglalkoztatás az év hátralévő részében tovább emelkedhet, amennyiben nem lesz szükség korlátozó intézkedések bevezetésére. Ugyanakkor várható, hogy a munkaerőpiac ismételten kínálati korlátokba ütközhet, ami bérfelhajtó hatással jár.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a júniusi adatsorban arra figyelt fel, hogy a teljes újranyitás első hónapjában miért nem tudott érdemben csökkenni az állástalanok aránya. Erre két lehetséges magyarázatot talál: egyrészt nemcsak a foglalkoztatás bővült májusról júniusra, de a gazdaságilag aktívak száma is hasonló mértékben emelkedett. A másik fontos ok, hogy egyre több helyről lehet hallani, legyen szó a szolgáltatószektorról, az iparról vagy az építőiparról, hogy újra munkaerőhiány kezd kialakulni. Hiába az újranyitás és a munkaerő iránti kereslet jelentős emelkedése, ha nincs kínálat, ha nincs jelentkező az üres álláshelyekre – jegyezte meg. Az elemző úgy vélte, a munkaerőhiányos állapot várhatóan a következő hónapokban tovább súlyosbodhat, amennyiben nem térnek vissza a járványügyi korlátozások és a gazdaság zavartalanul működhet.     Egyre nehezebb helyzetben lesznek a munkáltatók Virovácz Péter szerint, így a munkanélküliségi ráta a közeljövőben csupán mérsékelt tempóban javulhat, de újabb korlátozások hiányában az év végére már elérhető közelségbe kerülhet a válság előtti rekord alacsony munkanélküliségi szint. Ezzel párhuzamosan pedig tovább erősödhet a gazdaságban a bérnyomás, tovább dinamizálva ezzel a magyar gazdaságot és persze az inflációt.

Németh Dávid,  a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is némi meglepetésként fogadta, hogy a szezonális munkák indulása ellenére júniusban nem csökkent a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma viszont magas és egyre több szektorban alakulhat ki munkaerőhiány a gazdaság gyors visszapattanása miatt. Ez pedig feszes munkaerőpiaci helyzetet vetít előre – állapította meg.    Még bőven van tér a javulásra, hiszen 2019-ben 3-3,5 százalék között mozgott a három hónapra vetített munkanélküliségi ráta – tette hozzá. Valószínűsíthető, hogy egyre feszesebbé válik a munkaerőpiac, ami már a járvány alatt problémákat okozott egyes ágazatokban.    Németh Dávid szerint a következő időszakban csökkenhet a munkanélküliségi ráta, az év végén 3,7 körüli mutatóra lehet számítani, 2022-ben pedig átlagosan 3,5 százalékos lehet.