Veszélyes Teslák?

Tesla
Az Amerikai Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hatósága (NHTSA) előzetes vizsgálatot indított annak feltárására, hogy mennyiben felelős az amerikai vállalat az önvezető módban elszenvedett balesetekért – írja az Autószektor.hu.

Évek óta történnek furcsa balesetek, köztük halálos is, amelyekben a sofőr önvezető módba kapcsolta az autóját, ami valamilyen okból képtelen volt lassítani, vagy megállni akadály előtt. A vizsgálat augusztus közepén indult és a 2014. és 2021. között gyártott Tesla Model Y, S, X és 3 típusokat veszi górcső alá. Az NHTSA megállapítása szerint mintegy 765 ezer ilyen autó érintett sz USA-ban.

A hatóság összegzése szerint 2018 januárjától tizenegy baleset történt (négy 2021-ben, három 2020-ban, kettő-kettő 2018-2019-ben), amelyben különböző Tesla modellek – feltehetően önvezető módban balesetet okoztak, illetve szenvedtek. A tizenegy balesetben összesen tizenheten sérültek meg, egy személy elhunyt. A hatóság megállapította, hogy a balesetekben közrejátszott, hogy az ütközés pillanatában mindegyik autóban be volt kapcsolva az automatikus vezetést lehetővé tévő Autopilot funkció, vagy az automatikus, forgalomfigyelő távolságtartó tempomat. Szintén közös az esetekben, hogy a legtöbb incidens sötétedés után következett be, a helyszínelések pedig megállapították, hogy a körülményekben közrejátszhattak a megkülönböztető jelzésű járművek, útirányt jelző táblák éles fényei, amely közvetlenül, vagy más tereptárgyakról, útjelzésekről visszaverődve megzavarhatták a Teslák érzékelőit. Az egyik konkrét esetben 2018. január 22-én Culver City-ben egy Tesla nekihajtott egy út szélén álló, megkülönböztető jelzéseit használó tűzoltóautónak, amelyet egy másik autóbaleset miatt riasztottak.

A teljes cikk az Autószektor.hu portálon olvasható.