440 új munkahely Debrecenben

Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a Semcorp vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter a kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén.

A Semcorp első külföldi gyártóegységének számító, 97 ezer négyzetméteres üzem létrehozása a “magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezetét” jelenti. A munkálatok nyáron már megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint 2023 első negyedévében kezdi meg működését, s ennek köszönhetően a területén piacvezető cég kapacitása 12 százalékkal növekszik. Magyarországon 400 millió négyzetméter szeparátor fóliót fognak gyártani évente.

Végezetül a miniszter kiemelte, hogy a Keleti Nyitás megindítása igazi gazdasági sikertörténetnek számít, és ezt mára a bírálóknak is el kell ismerniük. Az elmúlt tizenegy évben 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az országban 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó. Magyarország kereskedelmi forgalma Kínával az idei első félévben 24 százalékkal emelkedett, a magyar kivitel volumene pedig 51 százalékkal.