Csökkent a hazai járműipari termelés

termelés
Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál. A munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékos volt az éves növekedés a harmadik negyedév első hónapjában – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz mérve 0,5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. A termelés szintje hasonló volt, mint a járvány előtt, 2019 júliusában – tette hozzá a jelentés.

A feldolgozóiparon belül legnagyobb súlyú járműgyártásban elsősorban a gyárleállások, valamint az egyműszakos munkarend miatt csökkent a termelés a júniusi 13,6 százalékos éves növekedés után. Szintén mérséklődött a kibocsátás a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, ahol júniusban 19,0 százalékos volt az éves emelkedés. Egyébként a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult a növekedéshez. Így az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában az előző havi 12,7 százalékot követően is kismértékben emelkedett a gyártás, noha ez a szektor egy évvel korábban is elkerülte a visszaesést.

Az év első hét hónapjában 17,1 százalékkal volt nagyobb az ipari gyártás, mint a múlt év azonos időszakában.