Szlovéniában vásárolt be az AutoWallis

német autók, AutoWallis, BMW
Tovább folytatja nemzetközi terjeszkedését az AutoWallis, miután kötelező érvényű megállapodást kötött a szlovén piac jelentős autókereskedőjével az Avto Aktivval tevékenységének és ahhoz kapcsolódó ingatlanjainak felvásárlásáról.

Tavaly csaknem 18 milliárd forintos forgalmat ért el az Avto Aktiv, mely Szlovénia 5 városában 6 autómárkát értékesít és szervizel közel 20 éve.
A tájékoztatás szerint a tavaly novemberi előzetes megállapodást követően sikeresen lezárultak az akvizíciós tárgyalások az AutoWallis és a szlovén autókereskedelmi piac jelentős szereplője között, így a magyar vállalat tulajdonába kerül a 2004-ben alapított Avto Aktiv szlovéniai kereskedelmi tevékenysége, valamint az ahhoz kapcsolódó ingatlanok. A vételárat az AutoWallis saját forrásból fedezi, és a tranzakció zárásához a szlovén versenyhivatal hozzájárulása szükséges.

Az AutoWallisnak nem ez az első akvizíciója Szlovéniában: tavaly októberben zárták Szlovénia legnagyobb, egyben Ljubljana egyetlen BMW márkakereskedésének átvételét, amivel a cég belépett az ország gépjármű-kiskereskedelmi piacára is.     A csoport emellett a szlovén piacon a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos márkaképviseletét látja el, és idén megkezdte az Opel márka nagykereskedelmét is.     Közölték: az Avto Aktiv öt városban (Koper, Kranj, Ljubljana, Nova Gorica, Trzin) értékesít és szervizel BMW, Mini, Jaguar, Land Rover, Toyota és Suzuki járműveket (ebből a Jaguar, Land Rover és a Mini márkát egyedüli szereplőként Szlovéniában). 2020-as árbevétele 51 millió euró, csaknem 18 milliárd forint volt.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a közleményben ismertette: az akvizíció fontos mérföldkő a társaság történetében, mivel az Avto Aktiv árbevétele jelentős, megközelíti az AutoWallis csoport idei évre várható árbevételének 10 százalékát. Hozzátette: az AutoWallis jelenleg is vizsgálja a további akvizíciós lehetőséget Szlovéniában és más országokban is. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a korábban meghirdetett növekedési stratégiájának finanszírozásához még az idén 4-6,5 milliárd forint közötti intézményi és lakossági forrásbevonást tervez, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat az évtized végére a kelet-közép-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója legyen – írták.    Az Autowallis a járvány ellenére 88 milliárd forintos árbevételi csúccsal zárt 2020-ban, ami 17 százalékkal magasabb a 2019-esnél. A 2,1 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ugyanakkor 28 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél.