9 milliárd forintért vett munkagépeket a Magyar Közút

A kormány támogatásával 2021-ben kilencmilliárd forint értékben vásárolhatott munkagépeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás ismertette, hogy a társaság 2010 óta több mint 43 milliárd forint értékben szerzett be 1,5 ezernél is több, a feladatai ellátásához szükséges új gépet. Hozzátette, hogy az elmúlt évben rekordra nőtt nem csak a gépbeszerzésekre fordított összeg, de az útfelújítások hossza is, amely a tervezett 1000 kilométerrel szemben az 1250 kilométert is elérheti.

Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakaszt újítottak fel, mintegy 755 milliárd forintból – jegyezte meg az államtitkár.

Szilvai József Attila a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cég 2005-ös létrejötte utáni öt “szűkös évben” egyetlen gépet sem tudtak venni. Ugyanakkor egy másik korszak kezdődött 2010 után, mivel a kormánynak fontos volt a közlekedési infrastruktúra fejlesztése – tette hozzá.