Bajban a német autógyár

Opel
Legalább az év végéig leállítják a termelést a németországi Eisenachban működő Opel-gyárban a globális csiphiány miatt – jelentette be az autógyártó.

Az üzemet október első hetében állítják le. A mintegy 1360 dolgozót bejelentik rövidített munkaidőre, így bérük nagy részét az állami támogatás révén megkapják.    Legkorábban 2022 elején indulhat újra a termelés. Konkrét dátum nincsen. Ezt azzal indokolták, hogy a félvezetők hiánya miatt az egész ágazat rendkívüli helyzetben van, és nem lehet tudni, hogy mikorra állnak helyre a gyártáshoz szükséges ellátási láncolatok.

Az egykori NDK területén fekvő Eisenachban a rendszerváltás előtt Wartburg gépkocsikat gyártottak. Az Opel 1990-ben vette át az üzemet, és 1992-re felépített egy új gyárat, amelyet sokáig a keletnémet gazdaság megújításának és felzárkóztatásának mintapéldájaként tartottak számon.    Az eisenachi üzem a Türingia tartományi térség egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A gyárban a Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt Grandland szabadidő-autót gyártják, hagyományos és hibrid meghajtással. Korábban két Opel kisautót, a Corsa és az Adam nevű modelleket gyártották ott. Az átállás miatt tavaly két és fél hónapig állt a munka. Az idén augusztusban is kényszerszünetet kellett tartani, mert egy elektronikai alkatrészeket gyártó malajziai beszállítónál a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a termelést

Az Opel a korábbi anyavállalat, a francia PSA Group és az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles egyesülésével az év elején létrejött Stellantis konszernhez tartozik. A csiphiány a vállalatcsoport egészét sújtja, adataik szerint a január-júniusi időszakban 700 ezer autót nem tudtak legyártani miatta. Az üzletmenet így is jól alakult, a társaság 75 milliárd euró bevételt és 5,9 milliárd euró nyereséget ért el hat hónap alatt.