„Az én munkám akkor ér véget, amikor az autók biztonságos döntéseket hoznak, még a váratlan helyzetekben is”

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 58 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég – amely idén ünnepli 150 éves évfordulóját – 193 ezer munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak. Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az Egervári Csanáddal készült beszélgetést most megosztjuk olvasóinkkal.

Mit csinál pontosan a munkája során?

A mesterséges intelligencia elképesztő módon átalakítja az életünket minden területen. Már ma is érezzük, hogy milyen fantasztikus eredményeket érhetünk el vele. Ha eljutunk oda, hogy az autóvezetés egyre több részét rá tudjuk bízni egy számítógépre, akkor sokkal biztonságosabbá válik a közlekedés. A Continentalnál 2018-ban kezdtem el dolgozni, és a távlati cél természetesen nem kevesebb, mint a teljes önvezetés, és a teljesen balesetmentes közlekedés megvalósítása. A Continental budapesti ADAS központjában mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozunk, ami azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségű adat felhasználásával és tanuló algoritmusokkal készítünk olyan modelleket, amik aztán a való életben is képesek megbirkózni azokkal a feladatokkal, amikre betanítottuk őket, pl. a sávok azonosítása az úttesten, vagy akár az útjelzőtáblák és jelzőlámpák detektálása. A projektek aktuális állapotától függően nagyon változatosak a csapaton belüli feladatok: szükség van új modellek tanítására; már betanított modellek tesztelésére és kiértékelésére; illetve a modell képességeinek bővítésére új funkcionalitások implementálásán keresztül.

 Hogyan néz ki egy átlagos munkanapja?

Kötetlen munkaidőben dolgozunk, én személy szerint reggel 8 és 9 óra között kezdem el a munkát. Átnézem, hogy mik a prioritások a projekt szempontjából: hol tartunk jelenleg? Kitűzöm a napi személyes célokat, megnézem a to do listámat, és eldöntöm, hogy mik azok a feladatok, amiket mindenképp meg kell oldani aznap, majd hozzálátok a munkához.

Mi jelenti a legnagyobb motivációt a munkája során?

Úgy gondolom, hogy a munkám során személyesen is tudok fejlődni, a hard-skillek és soft-skillek szempontjából egyaránt. Fantasztikus érzés, hogy a legkiválóbb kollégák vesznek körül, akik maximálisan segítőkészek. Közös célunk a balesetmentes közlekedés, az úgynevezett „Vision Zero” elérése, ami nap mint nap inspiráló számunkra. A technológia pedig egyértelműen kulcsszereplő ebben, és véleményem szerint a Continentalnál minden adott, ami az élvonalbeli mesterséges intelligencia fejlesztéshez szükséges.

 Ajánlaná ismerőseinek a Continentalt, mint munkahelyet?

Én anno azért választottam a Continentalt, mert mesterséges intelligenciával szerettem volna foglalkozni, azonban visszagondolva, egyáltalán nem tudtam mindent a cégrőll. Mindenképpen ajánlanám másoknak, ugyanis konkrétan felülmúlta elvárásaimat. Például néhány apróság: gyümölcsnapok, medicover, rugalmas munkaidő, kiváló munkakörnyezet, állítható asztalok, nyelvtanfolyamok, számítási kapacitás. Ezek mind olyan dolgok, amelyek közrejátszanak abban, hogy nap mint nap jól érezhessük magunkat.

(x)