Drágult a szállítás, örülnek a dánok

Moller-Maersk
Megugrott a Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat nyeresége a harmadik negyedévben, köszönhetően a szállítási költségek jelentős emelkedésének, és annak ellenére, hogy csökkent a szállított konténerek száma.

A Moller-Maersk 5,5 milliárd dollár adózás utáni harmadik negyedévi nyereséget ért el az egy évvel korábbi 950 millió dollár után.    A szakértők által inkább figyelemmel követett adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredmény (ebidta) 6,9 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi harmadik negyedévi 2,4 milliárd dollárról.    A Moller-Maersk negyedéves bevétele 9,9 milliárd dollárról 16,6 milliárd dollárra emelkedett.     A Moller-Maersk a világ legnagyobb konténerszállítója és Dánia második legnagyobb vállalata. Az 1904-ben alapított cég a világ gyakorlatilag összes országában jelen van, alkalmazottainak a száma több mint 70 ezer.