Kínai beszállító épít gyárat Miskolcon

Chevron
Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, így továbbra is nagy számban érkeznek mind a nagy autóipari vállalatok, mind az őket kiszolgáló beszállító cégek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Chervon Auto kínai járműipari vállalat új beruházásának alapkőletételén vett részt Miskolcon, ahol az első fázisban 17,5 milliárd forint értékben létesül gyártócsarnok, amelyhez az állam 5,3 milliárd forint támogatást nyújt, ezzel pedig 138 új munkahely jön létre a városban.    A termelés a jövő év második felében indulhat el, ami mellett kutatás-fejlesztési tevékenységet is fognak folytatni az új üzemben.

A Chervon Auto első, Kínán kívüli zöldmezős beruházását hajtja végre Miskolcon, ahol járműipari fém alkatrészeket fog gyártani, kezdetben évi kétmillió darabszámú kapacitással. Ez megkönnyíti az európai partnerek kiszolgálását, ami a remények szerint további fejlesztéseket alapoz meg Magyarországon, amely így a nemzetközi terjeszkedés kiindulópontja lehet.