A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 125 ezer új személygépkocsi forgalomba helyezésére számít az idén; tavaly közel 122 ezer új autó került forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban.
Az egyesület az MTI-hez eljuttatott prognózisában közölte: az előrejelzés során abból indultak ki, hogy legkorábban az év második felére normalizálódik a csipek és egyéb alkatrészek akadozó ellátása. Mint írták, a koronavírus miatt ekkorra már nem várhatók további beszállítói leállások, így a vásárlói igényeknek viszonylag rövid határidővel tudnak majd eleget tenni. Az MGE várakozása szerint 5000 tisztán elektromos személyautó kerül majd forgalomba a tavalyi 4312 után; ez utóbbi 41,6 százalékos bővülés volt a 2020-as számokhoz képest.
Az egyesület 24 ezer új kishaszonjármű forgalomba kerülését várja 2022-ben; tavaly csaknem 23 ezer kishaszonjármű állt forgalomba, 4,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A prognózis 9000 ezer új nagyhaszonjárműre számít idén, ami erőteljes növekedés a tavalyi 4518 után. A bővülés tavaly is jelentős volt, 2021-ben 38,2 százalékkal több nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba az előző évinél. Az MGE előrejelzése szerint 4800 új motorkerékpár kerülhet forgalomba idén Magyarországon, tavaly ez a szám 4600 volt, 7,2 százalékkal több, mint 2020-ban.