Passat: marad a kombi

Passat
2021 végén befejezték Németországban a négyajtós Volkswagen Passat gyártását, de a kombi és a Passatra épülő, négyajtós, illetve sportkombi karosszéria formában gyártott Arteon továbbra is marad a kínálatban.

A Volkswagen szóvivője megerősítette a brit Autocarnak, hogy nem sokkal karácsony előtt befejezték a négyajtós középkategóriás modell gyártását – írja az Autószektor. A B8-as generáció 2014 óta volt kapható, és csak 2023-ban kap utódot, amikor is a szintén MQB-alapokra épülő kilencedik – várhatóan teljesen elektromos – generáció megérkezik. Néhány hónappal a modell nyugdíjba vonulása előtt azonban a Volkswagen úgy döntött, hogy racionalizálja a választékot, és csak a sikeresebb kombit tartja meg 2022-re. Az Autocar úgy tudja, hogy a nagyobb csomagterű karosszériaváltozat 2:1 arányban volt keresettebb a limuzinnál, mióta a típuscsalád 2019-ben ráncfelvarráson esett át. A Volkswagen a Passat limuzin- és kombiváltozatait az 1973-as bevezetés óta folyamatosan árulta.

A Volkswagen hazai importőre a VW Passat GTE modellt a hibridek között az Év Zöldautója 2022 díjra jelölte, az Arteon R sportmodellt pedig az üzleti autók között a Magyar Év Autója 2022 díjért küldte csatába.