Mattot ad az Audi Hungaria

járműipar, mattlakkozás, ipari termelés
Audi TT 7 autó
Audi Hungaria: már mattlakozással is készülnek a győri modellek. Az új technológia a Győrben gyártott valamennyi modellváltozat (Audi TT,  TT RS Coupé és Roadster, illetve Q3, RS Q3 és ezek Sportback kivitelei) esetében elérhető.

„Számunkra vevőink elégedettsége kiemelten fontos szempont. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az új technológiánk bevezetése is ügyféligényből indult ki. Az első megrendelés egy matt színű RS Q3 modellre vonatkozott. A kihívást elfogadva, kezdetben kézi lakkozással teszteltük és készítettük elő az új technológia szériagyártásba történő bevezetését. Az Audi konszernben a győri az első üzem, ahol a sorozatgyártás keretei között, ugyanazon a gyártósoron fényes és mattlakkot is tudunk készíteni. Mindez gyártásunk nagyfokú rugalmasságát és az új technológiák iránti nyitottságunkat bizonyítja”- mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásáért felelős igazgatósági tagja.

mattlakkozás, Audi Hungaria,

Az Audi Hungaria több mint 160 ezer autót gyárt évente, melyek fényezése a 43 ezer négyzetméter alapterületű lakkozóban történik. A színválasztásnak csak a vevő fantáziája szabhat határt: a karosszériák a 6,5 kilométer hosszú gyártósoron, a legkülönbözőbb színeket magukra öltve válnak ellenállóvá a környezeti hatásokkal szemben. A Győrben készülő autók a lakkozás után mind a szigorú funkcionális követelményeket, mint pl. a kőfelverődés és UV-sugárzás elleni védelem, mind a megjelenéssel kapcsolatos vevői elvárásokat, többek között a színtónus-stabilitására és a struktúrára vonatkozó elvárásokat is maximálisan teljesítik.
A vállalat lakkozóüzemének portfóliója most egy új kompetenciaterülettel bővült: az Audi konszernben Győrben készülnek először a matt és a fényes lakkozású autók ugyanazon a gyártósoron, szériagyártásban.

A mattlakkozás szériában történő alkalmazását alapos előkészületek előzték meg. Elsőként a tesztlakkozások zajlottak, majd egy laborvizsgálati szakasz következett, mely a fényezett felület bevizsgálására irányult, biztosítandó, hogy a gyártott termék minden követelménynek megfeleljen. Az új technológia bevezetéséhez a vállalat munkatársai felkészítették a gyártási infrastruktúrát: kiépítették a körvezetéket a lakkellátó termektől a robottérig, illetve a robotokat is átalakították. Az üzemben lévő 10 lakkozórobotot a mattlakkozás sajátosságainak megfelelően programozták és tesztelték. Így minden készen állt a mattlakozás sorozatgyártásba történő bevezetésére.

matt_audi_TT_rs3

A mattlakkozás a Győrben gyártott valamennyi modellváltozat (Audi TT, TT RS Coupé és Roadster, illetve Q3, RS Q3 és ezek Sportback kivitelei) esetében elérhető. A szériagyártás négy színnel indult el: Daytona-szürke, Tőr-ezüst, Harmat-szürke és Piton-sárga árnyalatok közül lehet választani.

1 Comment on Mattot ad az Audi Hungaria

Comments are closed.