Új buszok Pest megyében

A Volánbusz jármű-fiatalítási programjában Pest megye járműparkja tíz nagy befogadóképességű Volvo 8900-as típusú autóbusszal fiatalodott – közölte a közlekedési társaság.

Az új autóbuszok elsősorban a Budapest-Dunaharaszti-Taksony-Szigethalom-Majosháza-Áporka-Kiskunlacháza-Dömsöd viszonylatban közlekednek.    Az érintett településeken – a főváros lakosságát nem számítva – mintegy 60 ezren élnek, a buszok évente több mint 180 ezer utas számára biztosítanak komfortosabb utazást. Iskolai időszakban napi 38, tanszünetben munkanapokon napi 32, hétvégén pedig 13 járat közlekedik a térségben – közölte a Volánbusz.

Új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. múlt év elején írt ki közbeszerzési eljárást, a sikeres lezárást követően országszerte 50 darab hosszú kivitelű jármű kezdte meg szolgálatát, ebből tíz Pest megyében állt forgalomba.    Az új járművek forgalomba állításával lehetőség nyílt arra is, hogy a kiváltott MAN autóbuszok is kivegyék részüket a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia 150-es számú vasútvonal átépítése miatti vonatpótlási feladatból, miután az érintett települések teljes kiszolgálását a Volánbusz vette át – írták a közleményben.    A Volánbusz szigethalmi telephelyéhez tartozó, most bemutatott, nagyságrendileg nettó 830 millió forint értékben beszerzett tíz Volvo mindegyike 95 férőhelyes, alacsony belépésű, szóló kivitelű, légkondicionált, akadálymentes, környezetkímélő Euro 6e motorral, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel és USB-töltőpontokkal felszerelt.