Autóipari szakkiállítások nyíltak Budapesten

Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A kiállítások ünnepélyes megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a vállalkozásoknak, hogy az elmúlt 2,5 évben  partnerek voltak a koronavírus-járvány kezelésében, a válságban megtartották a munkavállalókat, a munkahelyeket, és nem halasztották el a beruházásaikat, aminek révén előnyhöz jutottak.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, a pandémia alatt elkészült a főváros régóta várt kongresszusi központja, megújult az összes pavilon és a főbejáratnál új fogadóépület épült. A kiállítók, látogatók elkezdtek visszatérni, ami az optimizmus jele. A most kiállítók tudják, hogy a jövő az alternatív hajtásoké, a hidrogéné, a robotizációé, az automatizációjé, a mesterséges intelligencia alapú döntéshozatalé – fogalmazott a Hungexpo vezérigazgatója.

Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke szándéknyilatkozatot írt alá nagyvállalatok képviselőivel a hidrogén alapú teherszállítás és kapcsolódó töltőinfrastruktúra magyarországi fejlesztéséről.

A megnyitón átadták a Ipar Napjai-Mach-Tech Nagydíjakat.     Nagydíjat kapott az Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft., az
Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, a Losonczi Innovations Kft., a Metal Trading & Consulting Tanácsadó és Kereskedelmi Kft., a Pure Air Kft., a Trigo Precíziós Méréstechnika Kft., a Weidmüller Kereskedelmi Kft.

A szervezők tájékoztatása szerint május 10-13. között 15 ország 400 kiállítója vesz részt Magyarország legnagyobb üzleti-ipari találkozóján. Az eseményt számos program kíséri.

A konferenciákon, továbbképzéseken, előadásokon szó lesz a többi között az e-mobilitásról, az akkumulátorgyártásról, a hegesztéstechnika alapjairól, a digitalizációban rejlő lehetőségekről, a polimerek újrahasznosításáról, a papírmentes logisztikáról, a magyar hidrogén gazdaság fejlődéséről, a német-magyar technológiákról, a munkavédelem jövőjéről, a 3D nyomtatásról.

A három kiállítás – előzetes regisztrációt követően – díjmentesen látogatható a helyszínen és online egyaránt.