Újabb hordozórakétát bocsátott fel Dél-Korea

Nuri
Dél-Korea másodjára bocsátott fel hordozórakétát, a teljes mértékben hazai gyártmányú KSLV-II, más néven Nuri nevű járművet Szöul közlése szerint sikeresen pályára állították.

A 200 tonnás rakétát az ország déli partvidékén fekvő Kohungból bocsátották fel.

“Dél-Korea utat nyitott az űrbe” – üdvözölte a sikeres fellövést az ázsiai ország elnöke, Jun Szok Jol.    Li Dzsong Ho tudományos és technológiaügyi miniszter a kohungi kilövőállomáson adott sajtótájékoztatóján a Nuri elindítását a dél-koreai történelem rendkívül fontos pillanatának nevezte.

Dél-Korea utoljára októberben bocsátott fel ilyen rakétát, és bár a repülés során a hordozó elérte a 700 kilométeres magasságot, a műholdat nem sikerült a kijelölt pályára állítani.

A KSLV-program első fellövését 2009-ben jelentették be. A tesztet akkor orosz közreműködéssel hajtották végre, Szöul 2010 óta fejleszti a Nurit. A háromfokozatú rakétát folyékony üzemanyagú hajtóművek emelik a magasba.

A fejlesztés kulcsfontosságú eleme a dél-koreai űrprogramnak, amely egyebek között a 6G-hálózat kiépítését, kémműholdak fellövését is célul tűzte ki.    Az ország űrkutatási hivatala azt közölte, hogy 2027-ig még legalább négy tesztkilövést terveznek.    Dél-Korea az Egyesült Államokkal is együttműködik műholdak fellövésében, és azt is reméli, hogy 2030-ra űrszondát juttat el a Holdra.

4 Comments on Újabb hordozórakétát bocsátott fel Dél-Korea

  1. Mit mondjak
    Ez a Dél -Korea jelentőségét jelzi katonai téren is
    Meglátjátok ott is rövidesen jelentkezik,hogy LNsúlyozza Észa-Koreát!!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  2. Habár ez nem katonai célú rakéta
    Azonban katonai téren is fog rövidesen jelentkezni,hogy LN súlyozza É-Koreát!!??..
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  3. Legközelebb már katonai célból is bocsájt fel rakétát É-Korea LN súlyozására
    meglássátok…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  4. Úgy tűnk,hogy D-Korea is rakétázni fog akár É-Korea
    Na majd meglátjuk!!!???..
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.