Jászberényben milliárdokért fejleszt az autóipari beszállító

Jász-Plasztik
Kapacitásbővítő fejlesztést hajtott végre a teljes mértékben magyar tulajdonú Jász-Plasztik Kft. Jászberényben, a 10 milliárd forintos beruházást a kormány 3,6 milliárd forinttal támogatta a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében – közölte a pénzügyminiszter Jászberényben.

Varga Mihály a Jász-Plasztik Kft. beruházásáról elmondta, hogy a kapacitásbővítés új, innovatív technológiák alkalmazásával magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását teszi lehetővé. Az egyik legnagyobb, magyar tulajdonban lévő nagyvállalat a járvány idején azon társaságok közé tartozott, amelyek megtartották munkavállalóikat, folytatták beruházásaikat – emlékeztetett.    A Jász-Plasztik Kft. itthon és külföldön mintegy hatezer embert foglalkoztat, hat gyárban és két országban folyik a termelés – mondta el Varga Mihály. A cég sikere az elkötelezett munkán, a hozzáértő embereken és a fejlesztésen alapul – mutatott rá.

A Jász-Plasztik Kft. fő tevékenysége a műanyagfeldolgozás, szerszámkészítés, akkumulátor-gyártás, valamint egyéb termelő és kereskedelmi, szolgáltató tevékenységek. A kft. jelenleg több ezer tonna műanyag és akkumulátor hulladékot gyűjt vissza újrahasznosítási céllal.    Ifj. Kasza Lajos, a Jász-Plasztik Kft. tulajdonosa, kereskedelmi igazgató elmondta: az 1990-ben alapított kisvállalat mostanra 6000 embert foglalkoztató cégcsoporttá nőtt. Kitért rá, hogy a társaság törekszik a piaci alkalmazkodásra, a járvány idején például arcpajzs, kéz- és felületfertőtlenítő gyártásába kezdtek. Nagy hangsúlyt fektetnek a hulladékok újrahasznosítására, és figyelnek a munkaerő megtartására – mondta.

Kasza János tulajdonos-ügyvezető elmondta: a beruházás során egyebek között Jászberényben, Jászapátiban és Nagyrédén üzem épült, Jászberényben napelempark is létesült, valamint gyártósor-fejlesztés, eszközbeszerzés történt.

A nyilvános cégadatok szerint a Jász-Plasztik Kft. nettó árbevétele 2021-ben 180 milliárd 52 millió forint volt, 2020-ban 159 milliárd 406 millió forint. A társaság adózott eredménye tavaly 14 milliárd 277 millió forint volt, egy évvel korábban pedig 18 milliárd 685 millió forint.

 

2 Comments on Jászberényben milliárdokért fejleszt az autóipari beszállító

  1. Jászberény
    Hűtő helyett autó!!!
    Ki gondolta volna a Lehel korszakban!!!??..
    na és kik a munkavállak!!???
    Az ukrán vendégmunkások!!???
    Csak kérdezem szerényen!!??
    ennyi

Comments are closed.