Meglepetés Romániában

Dacia, Romániában
Romániában 13,56 százalékkal nőtt a járműgyártás az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.

Az újság a román autógyártók egyesületének adataira hivatkozva közölte, hogy a francia Renault tulajdonában levő Dacia és a török Ford Otosan tulajdonában levő Ford összesen 268 759 járművet gyártott romániai üzemeiben, ami 13,56 százalékos növekedés.    A Dacia 165 350 járművet szerelt össze a dél-romániai Mioveniben, a Ford craiovai gyártósorairól pedig 103 409 autó gurult le. Mindkét gyártó egyaránt 13-13 százalékkal növelte termelését a tavalyi első fél évhez mérten.

Az újság szerint amennyiben a második fél évben nem áll elő semmilyen akadályozó körülmény, és sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni a termelést, akkor jó esély van arra, hogy az idén először a román járműgyártás meghaladja az évi 500 ezer járművet. Legutóbb 2019-ben volt közel ehhez a határértékhez a két gyártó, akkor mintegy 490 ezer autót szereltek össze.    Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő.

 

1 Comment on Meglepetés Romániában

  1. Ezek a románok ismét csúcsot döntöttek az autógyártásban….
    Hát nekünk ezután erősen kell kapaszkodni…
    Máris felvettük a kesztyűt!
    No de majd jön a magyar BMW a villamos csodaautó 2026-ban!!!??..
    csak ennyi

Comments are closed.