9 ezer embert vesz fel Debrecenben a kínai akkugyár

CATL
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben – nyilatkozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

221 hektáros területen épül majd fel a létesítmény, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon.

A cég közleményben olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.    A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat.

A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország – és különösen Debrecen – stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a vállalat második európai akkumulátorgyára számára.    Mivel a magyarországi üzem közel van vevői – például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen – néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához – olvasható a közleményben.

Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködésben – írják a közleményben.    A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a CATL azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket.

“A debreceni gyárunk minden bizonnyal lehetővé teszi számunkra versenyelőnyünk további fokozását, az európai ügyfeleink igényeinek jobb kielégítését és az e-mobilitásra való átállás felgyorsítását Európában” – mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. Hozzátette: a magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében és egyben fontos lépés azon törekvéseinkben, hogy számottevően hozzájáruljunk az emberiség zöldenergiára történő átállásához.

A CATL európai vevői kedvezően fogadták az új projektet. Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja, fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgató elmondta: a CATL új, korszerű európai üzeme Magyarországon újabb mérföldkő az elektromosjármű-gyártás kulcsfontosságú partnereikkel közösen történő bővítésében.    “A CATL-ben olyan csúcstechnológiát előállító partnert ismerhettünk meg, amely a legmagasabb minőségű, karbonsemleges akkumulátorcellákat biztosít számunkra mint az új üzem első és legnagyobb megrendelőjének az újgenerációs elektromos járművekhez Európában, követve ezzel a helyi partnereket előnyben részesítő beszerzési szemléletünket” – idézi a CATL közleménye Markus Schäfert.

4 Comments on 9 ezer embert vesz fel Debrecenben a kínai akkugyár

  1. 1 kérdésem azért van
    Honnan lesz mindehhez munkaerő???
    Már megbocsássanak én ennek halvány jelét nem látom,hogy Debrecenből és környékéről biztosítani tudnák
    Szerintem nincs ennyi mobil szabad kapacitás ehhez!!
    Úgy vélem vágyálom ennek biztosítása a környékről!!
    csak ennyi

  2. 9000fő munkaerő!!???..
    Szerintem vágyálom,mert ezt nem lehet Debrecenből és környékéről biztosítani!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.