504 ezer forint a bruttó átlagbér Magyarországon

fizikai órabér, bérek, bérköltség, forint, órabére, béremelésre, órabér
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 szeptemberében 17,8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon, így a teljes alkalmazásban állók bére 504 100 forintot tett ki – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.

2010. január-szeptemberéhez képest a bruttó bérek már több mint 150 százalékkal nőttek, azaz két és félszeresükre emelkedtek, 2022 első kilenc hónapjában pedig összességében 5,1 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek az előző évhez viszonyítva – idézte a KSH adatait Nagy Márton.    A keresetek idei növekedéséhez hozzájárult a minimálbér és a szakmunkás minimálbér emelése – hangsúlyozta a miniszter.

3 Comments on 504 ezer forint a bruttó átlagbér Magyarországon

  1. No és mennyi a mediánbér ,mert az már tényleg mond
    valami reális adatot++
    Az átlagbér pszichikailag erősen felfelé módosít a középhez képest
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  2. Csak épp az Állami fizikai dolgozók kapnak,pl. takarítók, szakmunkások kapnak minimál bért. Erre büszke lehet a kormány.

Comments are closed.