Advent az utakon: forgatag, vagy felfordulás?

hó, tél, havas
Közlekedni ebben a meghitt időszakban is kell, egy nem várt közlekedési esemény azonban beárnyékolhatja a készülődést.

Meghitt decemberi naptárnézegetés, adventi kalendárium nyitogatás. A gyerekek a napokat számolják, a felnőttek, ki-ki feladatköre szerint, az ajándékokért szaladgálnak, vagy éppen az ünnepi menü hozzávalóit próbálják egy papírra összeírni.

Ha ez még nem lenne elég, egészen az ünnepek küszöbéig velünk vannak mindennapi problémáink is, az örökös rohanás, a gyerekek oviba, suliba hordása, különórák, emellé kapjuk a meghittnek gondolt, de általában nyelvlógatva rohanós decemberi napokat.

Ha ez valamelyest megnyugtató, akkor elmondjuk, hogy ezzel nem csak a kedves olvasó van így, hanem az emberek nagy többsége. A problémáinkat, feszültségeinket természetesen magunkkal visszük az utcára, ezzel ülünk be a volán mögé.

De mit tehetünk, hogy a felsoroltakra ne jöjjön még plusszban egy baleset az ünnepi hajrájában?

Oda kell figyelnünk

Méghozzá sokkal jobban, mint máskor. Az ősz óraállítást talán még mindig sokan nem szokták meg. Délután négytől gyakorlatilag másnap reggel 8-ig sötét van. Erre tesz egy lapáttal az esős, havas, latyakos időjárás, ami tovább rontja az amúgy sem jó látási viszonyokat.

Ilyen körülmények között, felfokozott érzelmi állapotban nagyon könnyű nem észre venni azt, amit máskor minden gond nélkül észlelünk. Nem csak az autósok, a gyalogosok is szertelenebbek ilyenkor. Egy téli estén, saját példámon tapasztaltam meg azt, amikor a bácsi már a motorházfedélre kopintott a botjával kérdezve, hogy most tényleg át szeretnék-e menni rajta? Csak egy pillanatra figyeltem a másik irányba és majdnem kész lett a baj!

Beleborzongtam, hogy ha ez nem csak majdnem baleset, akkor milyen lelkiismereti vívódás, rendőrségi, vagy súlyosabb esetben bírósági ügy kerekedhetett volna abból, hogy megsérül valaki miattam.

Nincs az az utolsó piros dömper, amit el kellene érnünk a játékboltban, amiért érdemes lenne akár csak egy kicsit is kockáztatni az utakon.

A volán mögött 100%-ban kell a vezetésre koncentrálnunk! Tudatosan, akár magunknak mondogatva is nyomatékosítani kell, hogy most az a legfontosabb, hogy minden a lehető legjobban hajtsak végre. Ne idegeskedjünk a főnök utolsó héten ránk „hátékázott” feladatán, de a még meg nem vett ajándékokon járjon az eszünk, tegyünk félre minden zavaró tényezőt és vezettünk biztonságosan!

A nyugodt vezetés három záloga

A legtöbb vezetés közbeni idegeskedés a sietség, a késés miatt van. Nagy bölcsesség következik: induljunk el időben! Ez persze nem mindig sikerül, viszont érdemes tudni, hogy a késés az úton már nem behozható! Hiába megyünk bele gyorshajtásba, cikázásba, a városi forgalom nem fog engedni időt spórolni, azonban hihetetlen mértékben megnöveljük egy baleset kockázatát, ami teljesen felesleges. Nincs az a késés, amiért ezt megérné bevállalni, érdemes így gondolkodni!

Fontosan a nyugodt körülmények is. Autózás előtt mindig intézzük el a telefonokat, a folyó ügyeket, zárjuk ki ezeket a tényezőket. Vezetéshez válasszunk egy nyugodt lejátszási listát a szolgátatónknál, vagy hallgassunk nyugodt hangvételű podcasteket! A nyugalom már félsiker a balesetek elkerülésére!

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: Gondos tervezés! A XXI. században már perce pontosan megtudjuk, hogy az adott forgalmi körülmények között mikor fogunk odaérni a célhoz. Egy dolog azonban kimarad, hogy mennyi időt vesződünk majd a parkolással. A megtervezett időtartamhoz ezért mindig adjuk hozzá legalább 10 percet! A tervezéshez tartozik még, hogy a nagyvárosokban egyáltalán nem biztos, hogy mindig az autó a legjobb megoldás. Ha úgy tűnik, hogy a közösségi közlekedéssel időt takaríthatunk meg, legyen merszünk otthon hagyni a saját kocsit!

Gyermekeink felkészítése

A tudatos szülő a gyermeket egészen kiskorától trenírozza a biztonságos közlekedés alapjaira. Hasznos lehet ilyenkor az általános ismeretek korosztálynak megfelelő szintű átismétlése. Mindenképpen ki kell térni azonban a téli közlekedés sajátosságaira.

Ebben muszáj megemlíteni a láthatóság kérdését, mutassuk meg a gyerekeknek, milyen eszközeik vannak arra, hogy ne legyen láthatatlanok az úton! A csúszós utak, a fagyott járdák, korlátok és zebrák mind-mind a téli közlekedés buktatói, amelyek sokkal kevesebb veszélyt rejtegetnek, ha a gyerekek előre ismerik őket.

Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta