Enyhül a német infláció

gumiabroncsok
A korábban becsültnél enyhébb recessziót jelez jövőre Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet rendszeres prognózisa.

Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) becslése szerint az idei 1,8 százalékos növekedés után a bruttó hazai termék jövőre 0,1 százalékkal csökken, majd 2024-ben 1,6 százalékkal nő. Őszi prognózisában még 0,3 százalékos GDP-csökkenést jelzett 2023-ra az ifo.

Az intézet a növekedés megtorpanásának az okát a gazdaságot sújtó kínálatihiány-sokkal indokolja. Eszerint mind az energia, mind az alapanyagok és köztes termékek, mind pedig a munkaerő terén jelentkező szűk keresztmetszet fogja vissza a gazdasági aktivitást és fokozza egyúttal az inflációs nyomást. Ebből a szempontból a legnehezebb szakasz a 2022/23-as téli fél év lesz, amit 2023 tavaszától már a helyzet javulása követ, az év második felében pedig lendületes növekedés. Az első két negyedévi negatív teljesítményt figyelembe véve azonban az év egészét tekintve 0,1 százalékos GDP-csökkenésre lehet számítani.

Az infláció a következő hónapokban az ifo becslése szerint enyhülni fog. Az inflációs nyomás mérséklődéséhez a lakosság szabad rendelkezésű reáljövedelmének a csökkenése mellett nagyban hozzájárul majd a kormány által decembertől életbe léptetett áramár- és gázár-fék is.

Az infláció azonban az enyhüléssel együtt is az elkövetkező években a hosszú távú átlaggal összevetve is magas marad. Összességében az inflációs ráta az idei 7,8 százalékról jövőre 6,4 százalékra csökken. Decemberre az ifo még 10 százalékos inflációt vár. Tavaly 3,1 százalék volt a németországi infláció.

A foglalkoztatás növekedése az elkövetkező hónapokban várhatóan gyakorlatilag megáll, és az előrejelzési időszak hátralévő részében is csak lassan fog javulni. Ennek eredményeként a foglalkoztatottak számának növekedése a 2022-es 554 ezerről 2023-ban 77 ezerre, 2024-ben pedig 80 ezerre lassulhat. A munkanélküliek száma jövőre várhatóan 84 ezerrel nő, 2024-ben pedig 117 ezerrel csökken. A munkanélküliségi ráta az idei 5,3 százalék után 2023-ban 5,5 százalék, 2024-ben pedig 5,3 százalék lesz.

Az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet pesszimistább a növekedési kilátásokat illetően: a bruttó hazai termék egy százalék körüli csökkenését várják a jövő évre. “Hozzá kell majd szoknunk a horrorisztikus energiaárakhoz. A vállalatok ennek következtében kevesebbet fognak beruházni és termelni” – mondta Michael Hüther, az IW igazgatója. Az intézet szerint a lakossági fogyasztás is várhatóan egy százalékkal csökken jövőre. “Az, hogy mennyire lesz súlyos ez a válság, és meddig tart, nagyban az energiaválság további alakulásától függ” – mondta Michael Grömling, az IW szakértője. Hozzátéve, hogy “a nemzetgazdaság egészének hatalmas jóléti veszteséggel kell szembesülnie”.