Újabb Patriot rakétákat telepítenek a lengyelek, az oroszoknak esélyük sem lehet

Patriot
Varsó a német hadsereg készleteiben lévő, amerikai gyártmányú Patriot rakéták lengyelországi telepítéséről fog tárgyalni Berlinnel, miután Németország elutasította szállításukat Nyugat-Ukrajnába – közölte Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter.

A tárcavezető a német védelmi minisztériummal folytatott egyeztetést követően azt írta: csalódottan fogadta az Ukrajnának szánt támogatás elutasítását. “Ezért elkezdjük a rakétavetők lengyelországi elhelyezéséről, parancsnoki rendszerünkbe való bevonásáról szóló munkamegbeszéléseket” – tette hozzá.    Németország azután ajánlotta fel Lengyelországnak a Patriot-rendszert, hogy november közepén feltehetőleg az ukrán légvédelem egyik szovjet gyártmányú rakétája csapódott be a kelet-lengyelországi Przewodów településen, két ember halálát okozva.

Lengyelország arra kérte a német felet, hogy inkább Nyugat-Ukrajnába küldje a felajánlott légvédelmi rakétarendszert. Blaszczak szerint ez megvédené Ukrajnát az orosz támadások okozta további halálesetektől és áramkimaradásoktól, és növelné Lengyelország keleti határának biztonságát is.    Christine Lambrecht német védelmi miniszter viszont úgy érvelt: a Varsónak felajánlott Patriot-ütegeket csak a NATO területén belül lehetséges telepíteni, mert az észak-atlanti szövetség légvédelmi rendszerének részét képezik.    A német felajánlás Mariusz Blaszczak múlt heti közlése szerint nyolc régebbi típusú rakétaindítóról szól.

Varsó egy lengyel-amerikai megállapodás értelmében az év végéig két amerikai Patriot-üteget (16 rakétaindítót) is kap. Ezenkívül két üteget már Délkelet-Lengyelországba telepítettek az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében.

1 Comment on Újabb Patriot rakétákat telepítenek a lengyelek, az oroszoknak esélyük sem lehet

Comments are closed.