Vége a száguldozásnak, háromszáz új traffipaxot telepítenek

Romániában

Romániában háromszáz traffipaxot és ötszáz térfigyelő kamerát integráló országos közúti ellenőrző- és bírságolórendszer kiépítéséről döntött a képviselőház.

A nemzeti helyreállítási terv (PNRR) egyik vállalásaként kidolgozott, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett elfogadott jogszabály hatályba lépésétől és az e-Sigur nevű rendszer beüzemelésétől a közlekedési szabálysértések visszaszorítását és a súlyos balesetek számának csökkenését remélik, Románia ugyanis évek óta listavezető az Európai Unióban a halálos kimenetelű autóbalesetek tekintetében.

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) által kiépítendő e-Sigur rendszer célja, hogy az évtized végéig legalább felére csökkentse a közúti balesetek okozta halálesetek és súlyos sérülések számát 2019-hez képest. A jogszabály szerint a rendszer automatikusan jelzi a közlekedési szabálysértéseket, azonosítja a hatóságok által körözött vagy felfüggesztett forgalmi engedéllyel közlekedő járműveket, illetve azokat, amelyek tulajdonosai nem fizették be az úthasználati díjat.

A rendszerbe integrált kamerák nemcsak a megengedett sebesség túllépését képesek észlelni, hanem lehetővé teszik a közlekedési lámpák tilos jelzését semmibe vevő, a forgalommal ellentétes irányban haladó vagy erőszakos magatartást tanúsító gépkocsivezetők megbüntetését.

A rendszer az észlelt szabálysértésekről riasztást ad ki, ugyanakkor automatizálják a feljelentés elkészítését és a szabálysértés szankcionálását is, az e-SIGUR rendszer észlelései alapján ugyanis automatikusan szabálysértési eljárás indul, amelyről elektronikus aláírással hitelesített formában értesítik az érintetteket.

A jármű- és lakosságnyilvántartási adatbázisokkal összekapcsolható, az európai szabványoknak és a hatályos adatvédelmi előírásoknak is megfelelő forgalomfigyelő rendszer kiépítésére két évet ír elő a kihirdetésre váró jogszabály.

Az Európai Unióban tavaly csaknem húszezren vesztették életüket közlekedési balesetben, közülük 1779-en Romániában. Ez azt jelenti, hogy Romániában lakosságarányosan kétszer annyi a halálos kimenetelű baleset, mint amennyi az Európai Unióban átlagosnak számít.