Átalakul a Renault és a Nissan szövetsége

Nissan
A Renault és a Nissan autógyárak kiegyenlítik részvényesi kereszttulajdonlásukat a kettejük közötti konfliktusforrás felszámolása érdekében – jelentette be a két vállalat.

A Renault csoport a Nissan Motor Co. részvényeinek 43,4 százalékával rendelkezik, vagyis nagyobb beleszólása van a japán vállalat vezetésébe, mint a Renault 15 százalékával rendelkező Nissannak.
A részesedés kiegyenlítése érdekében a Renault egy 28,4 százalékos pakettet ad át egy francia bizományosnak. A vállalatok nem hozták nyilvánosságra ki fogja megvásárolni a bizományosnál elhelyezett Nissan részvénypakettet. Csak annyit közöltek, hogy a pakett eladására nem tűztek ki határidőt.

A bizományos birtokában lévő részvénypakett szavazati jogát az értékesítésig felfüggesztik, az osztalék viszont addig is a Renaulthoz folyik majd be.    A két autógyár között létrejött megállapodás részletein még dolgoznak, megvalósításához pedig szükség lesz mindkét vállalat igazgatótanácsának jóváhagyására.