Leáll a szlovén alumíniumkohó

Talum
A csaknem 60 éve elsődleges (primer) alumíniumgyártással foglalkozó szlovén Talum alumíniumkohó áprilisban leállítja a még működő elektrolitkemencéit, és teljesen áttér az alumíniumfeldolgozásra és egyéb jövedelmező tevékenységre – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

A cég még tavaly kezdte el csökkenteni az elsődleges alumíniumgyártását, és 160 kemencéje közül már csak 11 működik.    A Talum szerint ez volt az egyetlen logikus döntés, mivel a tevékenység már nem volt fenntartható. “Az elsődleges alumíniumgyártás gazdasági feltételei jelenleg sajnos nem megfelelőek sem Szlovéniában, sem Európában” – közölte a cég, hozzátéve: a kemencéket megfelelően konzerválják, hogy a körülmények javulása esetén legalább fél kapacitással újraindíthatóak legyenek.    A vállalat jelezte: folytatják az átalakulást, és idén több mint 34 millió eurós beruházást terveznek, amelynek közel 70 százalékát fejlesztési projektekre fordítják.

A Talum Industry 4.0 – Green and Smart Transformation egy olyan projekt, amely a gyártósorok korszerűsítésére összpontosít és az alumíniumhulladék fejlett újrahasznosítására, hogy új termékeket lehessen belőle gyártani. A cél az, hogy 2030-ra 39 százalékról 55 százalékra növeljék az alumíniumhulladék arányát a Talum termékeiben – írták közleményükben, hangsúlyozva, hogy a projekt digitális átalakulással jár, ez pedig létszámleépítést von maga után. A Talum egyelőre nem árulta el, hogy hány dolgozót kíván elbocsátani.

Az állami tulajdonú villamosenergia-átviteli vállalat (ELES) többségi tulajdonában lévő Talum mintegy 1500 embert foglalkoztat. Bauxit- és alumíniumgyárként indult, és jövőre ünnepli fennállásának 70. évfordulóját.