13 MiG 29-est kaptak az ukránok

MiG 29
Szlovákia már az összes – szám szerint 13 – MiG 29-es vadászgépét átszállította Ukrajnába – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi minisztérium közlésére hivatkozva.

Szlovákia – teljes készletét – 13 darab MiG 29-es vadászgépet, illetve egy Kub légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának – erről határozott korábban a szlovák kormány. Szlovákia légterének védelmét – korábbi kormányközlések szerint – ideiglenesen, nemzetközi megállapodások alapján, szomszédos országok látják el.

Szlovákia 2018-ban, Peter Pellegrini kormánya idején döntött arról, hogy az ország 14 darab F-16 Block 70/72 típusú amerikai vadászgépet vásárol MiG-29-es típusú, szovjet gyártmányú vadászgépeinek felváltására. Az akkor közzétett adatok arról szóltak, hogy a 14 amerikai gépért, a pilóták kiképzéséért, a gépekhez tartozó munícióért, valamint logisztikai költségként a következő években 1,589 milliárd eurót fizetnek majd, ez a legmagasabb összeg, amit Szlovákia eddigi történetében a légierő modernizálására jóváhagytak.

Az öt évvel ezelőtt bejelentett döntést megelőzően a szlovák kormányzat svéd JAS-39 C/D Gripen típusú gépek megvásárlásának lehetőségével is számolt. A svéd gépek első darabjainak leszállítását 2019-re, az amerikai Lockheed Martin által gyártott repülőgépek első darabjait leghamarabb 2022-re ígérték. Ez utóbbi megrendelés teljesítésére hivatalos közlések szerint mind ez idáig nem került sor.