Jól megy a Rábának

Rába
A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves rendes közgyűlése elfogadta a vállalat igazgatóságának beszámolóját a társaság tavalyi évi működéséről. A konszolidált beszámoló szerint a Rába árbevétele 64,3 milliárd forint lett, 38,6 százalékkal magasabb, mint 2021-ben – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat.

A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (ebitda) 6 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évihez képest, amely az elmúlt tíz év második legmagasabb eredménye.    Az üzemi eredmény 3 százalékkal nőtt 2021-hez képest, tavaly meghaladta a 2 milliárd forintot.    A Rába-csoport tárgyévi átfogó eredménye 1,6 milliárd forint lett, 27 százalékkal magasabb, mint 2021-ben.    A nettó pénzügyi eredmény ugyanakkor meghaladta az 1 milliárd forint veszteséget, a 2021. évi 209 millió forintos veszteség után.

A közleményben kiemelték, hogy tavaly folytatódott a működési kihívások sorozata, amelyet a szomszédos országban lévő háborús események tovább súlyosbítottak, és együttesen a globális piacok átrendeződését, valamint az infláció korábban nem tapasztalt emelkedését idézték elő.

A Rába-csoport gazdasági döntéseinek köszönhetően ugyanakkor a nehézségek ellenére eredményesen zárta tavalyi üzleti évét.    Hozzátették: a társaság meghirdette a Rába Modernizációs Program 2025 elnevezésű átfogó reorganizációját. A tavalyi évre tervezett fejlesztések ütemezetten valósultak meg, így az eredeti menetrend szerint folytatja a vállalat a gyártás technológiai megújítását és a működési mechanizmusok optimalizálását.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett közgyűlési határozatok között szerepel, hogy a Rába nem fizet osztalékot idén, a társaság a megállapított eredményt eredménytartalékba helyezi.    A vállalat tavaly sem fizetett osztalékot.    A Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfólióját négy önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész, a jármű és a hajtómű üzletág.    A vállalat erősen exportorientált, stratégiai exportpiacai az Európai Unió, Japán és az Amerikai Egyesült Államok.