Bokréta ünnep a ZalaZone-ban

ZalaZone
A győri Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegen, a ZalaZone Parkban lévő járműipari tesztpályája mellett építi a tudományos és innovációs park előadóépületét, ahol május elején tartottak bokrétaünnepséget.

Az új előadóépület a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 543,3 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból épül.     A közleményben hangsúlyozzák: az egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú oktatási-kutatási környezet megteremtésével járuljon hozzá a térség versenyképességének erősítéséhez.    Ezt szolgálja az intézményt fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő ZalaZone Park is, ahol tudományos és innovációs park fejlesztése zajlik. Ennek része a tavaly átadott inkubációs és szállásépület, valamint a még készülő 500 négyzetméteres, háromszintes előadóépület, amelynek legmagasabb pontját most érték el a kivitelezők.

Friedler Ferenc, az egyetem tudományos elnökhelyettese, rektora a közlemény szerint hangoztatta: az intézmény az elmúlt időszakban olyan vezetési modellt teremtett meg, amely lehetővé teszi, hogy versenyképes legyen mind a hazai, mind a nemzetközi felsőoktatási térben. A ZalaZone-on létrehozott és folyamatosan fejlesztett tudományos és innovációs park emblematikus helyszín az intézmény céljaink megvalósítására.