Csaknem háromszorosára, 35,4 millió euróra – nagyjából 13,6 milliárd forintra – nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2023 első felében az előző év azonos időszakához képest. Az adózás utáni eredmény elérte a 2,8 millió eurót (mintegy 1,072 milliárd forint) – közölte a nehézgépgyártó vállalat közleményében.
Jan Prins, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, hogy a reorganizáció óta eltelt közel két és fél évben a Ganz nemcsak stabilizálta a gyártói és működési tevékenységét, hanem a pénzügyi eredmények, illetve a beérkezett megrendelésszámok tekintetében is felülmúlta a várakozásokat. A társaság éves bevételi terveinek 66 százalékát, összesen 66,6 millió euró (több mint 25,5 milliárd forint) értékben az év első hat hónapjában teljesítette.
Az éves export rendelésállomány 50 százaléka az év első felében teljesült, csaknem 25 millió euró (azaz nagyjából 9,6 milliárd forint) értékben, míg a beérkezett megrendelések összértéke elérte a 10 millió eurót (mintegy 3,8 milliárd forint) – jelezték.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2023-ban üzembe helyezett többek között öt 50 megavoltamper (MVA) teljesítményű, illetve két 160 MVA teljesítményű transzformátort a Forest-Vill Kft. részére a Kiskunhalason létesült, 250 megawattos (MW) napelemparkhoz. Ezt kapacitásban meghaladja az év eddigi legnagyobb, 500 MVA teljesítményű, öt oszlopos transzformátora, amelyet a Mavir Zrt. kerepesi álállomásához gyártottak.
Hozzátették: a tavaly piacra dobott Ganz Intelligent Solutions – a transzformátorok állapotának figyelésére alkalmas digitális, intelligens rendszer – iránt folyamatosan növekszik a kereslet. A társaság az első fél évben 14, 2023-ban összesen 36 állapotfigyelő rendszerrel ellátott egységet gyárt le, 2024-re pedig már több mint 40 egységre kapott megrendelést.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2020-ban alakult, és nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és az ahhoz tartozó eszközállományt, továbbá munkaszerződéseket kötött a társaság közel 300 korábbi munkavállalójával. A reorganizáció eredményeként, a vállalat megerősödve, több mint 15 év után újra 100 százalékban magyar tulajdonba került. A Magyarországon több mint 350 embert foglalkoztató társaság 15 országban, köztük számos európai országban, Észak-Afrikában és a közel-keleti régióban van jelen.