Új gyárigazgató a Continental váci üzemének élén

Continental
A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be – közölte a Continental csoport.

Hozzátették, hogy Győrffy Sándor október 1-jén vette át a posztot Purgel Csabától, aki több mint 16 év után nemzetközi pozíciót betöltve regionális vezetőként folytatja pályafutását a vállalatcsoporton belül augusztus 1-jétől.    A közlemény szerint Győrffy Sándor 2010-ben csatlakozott a Continental veszprémi gyárához, ahol minőségbiztosítási területen, 2019-től pedig a váci gyár minőségirányítási vezetőjeként dolgozott.

A váci telephely 1999-ben kezdte meg a termelést, és az elmúlt évek technológiai fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan bővítette palettáját: az üzemanyagtömlők mellett műanyag és fémtermékek előállításával is kiegészült, így Vác és a térség egyik meghatározó munkáltatójává vált.

A Continental cégcsoport Magyarországon 8 városban: Budapesten, Debrecenben, Makón, Nyíregyházán, Szegeden, Veszprémben és Vácon van jelen, körülbelül 8000 munkavállalót foglalkoztat.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. nettó árbevétele 2022-ben 60,37 milliárd forint, egy évvel korábban 59,86 milliárd forint volt. A társaság tavaly 6,07 milliárd forint, 2021-ben pedig 439,19 millió forint veszteséggel zárt.