Opel Frontera teszt: hétszemélyes, de minek?

Opel Frontera
Közepes felszereltséggel, takarékos lágy hibrid hajtással és hétüléses változatban próbáltam ki az Opel középső szabadidő-autóját, a Mokka és a Grandland közé beszúrt Fronterát. Olcsó, elérhető árú autónak szánták – ezer kilométer alatt bizonyította, hogy együtt lehet vele élni. Sőt, ahogy Bödőcs apja mondaná: nincs ennek semmi baja.

Hogy néz ki?

Meglepetésvendég társaságában leplezte le tavaly az Opel a hazai közönség előtt az új Fronterát. Bár mindenki Azariahra számított, az újságírók az Opel Grandland társaságában ismerkedhettek meg vele. A hétüléses, csakis benzinesként kapható (azaz elektromoskén nem) változat később érkezett a magyar piacra. IMG_8480

Feltűnő formái a 4,4 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,6 méter magas Opel Fronterát azonnal kiemelik a tömegből. Valamennyi modellváltozat már az új Opel logót (Blitz) viseli az orrán. A határozott kerékívek és a hangsúlyos küszöbök, a látványos C-oszlopokkal együtt határozzák meg a Nagyszombaton gyártott Frontera robusztus karakterét. A lényegre koncentráló modern és puritán megjelenés az utastérben is folytatódik: a belső fontos újdonsága az új kormány és a két, egyenként 10 hüvelyk képátlójú érintőképernyő (magasabb felszereltségi szinten). A Frontera számos praktikus felszerelést is kínál alapáron, köztük az innovatív telefontartót (az alapáron kínált verzióban nincs középső képernyő). Kell is, mert elsőre nem sikerült csatlakoztatnom megfelelően a telefonomat. Néhány nap és sok próbálkozás után aztán megadta magát a Frontera butácska fedélzeti rendszere és végre a Waze navigált és rendesen tudtam hallgatni a zenéimet. A GS felszerelstégű változatban 10,25 hüvelykes a középső monitor (ugyanekkora a vezető előtti kijelző is). A fedélzeti menü azonban ősrégi és sok beállítási lehetőséget nem ad. A teszt során végig hibát jelzett a guminyomás-visszajelző, de nem tudtam megfejteni, hogy hol kell konfigurálni. Kereskedőt és flottást is kérdeztem, pontos választ nem kaptam, csak annyit, hogy valahogy a kormányon lévő pár gombbal kell zsonglőrködni. A sebességhatár-kijelző és a sávtartó zavaró hangjelzéseit szerencsére egy-egy gombbal kiiktathatjuk – minden motorindítást követően.
IMG_8474

Az utastér nagy része fröcsöntött műanyag, kevés, vagy szinte nincs is kellemes tapintású felület. A szürke üléshuzat strapabíró, az egész autót ilyen túlélő üzemmódra tervezték. Tetszett a pohártartók köré húzott rögzítő szalag, igazán praktikus megoldás, más autókban is látnám hasznát. A nyitás és az indítás kulcsos (felárért elérhető a kulcsnélküli indítás), az ablaklehúzó lefelé automata, felfelé nem az. A klíma egyzónás, hagyományos gombokkal vezérelhető, USB-töltő a harmadik sorba is jutott, a szellőző azonban már a másodikból is kimaradt.
IMG_8462

Ugyan az első sorba új, szabadalommal védett  (intelli-seat) ülések is rendelhetők, ezek mégsem olyan pihentetőek, mint drágább Opelekben megszokott, hátbarát AGR-ülések (a jobboldali első ülés magassága nem állítható). Megterhelő több órán keresztül benne ülni. Elöl még csak-csak ki lehet bírni, de hátul ülő utasaim eléggé szenvedtek a fapados kialakítás miatt. Lábtér- és fejtér viszont van bőven a második sorban is.
IMG_8551

A tesztautó hétüléses volt, de minek! A teszt utolsó napján bepréseltem magam hátra, de fájdalmas volt az élmény, senkinek nem kívánom. Alig kaptam levegőt, annyira nyomasztó ott szorongani. Hét üléssel nulla, azaz nulla a csomagtartó használhatósága, talán egy-egy cső kukorica ha befér (a pontosság kedvéért kinyomoztam: nagyjából 40 literes). A csomagtartóba alapesetben 330 liternyi poggyász fér, a puttony a hátsó ülések ledöntésével kb, 1,4 köbméterig bővíthető. Az ötüléses változatban nagyobb a csomagtér, 460-1600 literrel számolhatunk (az ADAC német autóklub mérései szerint 420-1410 liter közötti). Az utastérben további 23 liternyi tárolórekeszt említ a sajtóanyag. IMG_8546

Hogy megy?

A konszerntestvér Citroёn C3 Aircrosshoz és a távolabbi rokonnak látszó Fiat Grande Pandához hasonlóan az Opel Frontera 48 voltos hibridként, vagy tisztán akkumulátoros-elektromos hajtáslánccal kapható. Alapáron 1,2 literes, 100 lóerős turbós benzinmotor dolgozik együtt a villamosított szerkezetű, hatfokozatú dupla kuplungos automatikus sebességváltóba épített 21 lóerős (15,6 kilowatt) villanymotorral. A Frontera hibrid szentgotthárdi, 136 lóerős, 1,2 literes turbós, háromhengeres benzinmotorral (legnagyobb forgatónyomatéka 230 Nm) is elérhető, tesztünkben ez volt a társunk, 145 lóerő összteljesítménnyel. IMG_8469

A legerősebb Opel Frontera hétszemélyes változatban 9,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre, végsebessége 189 kilométer/óra. IMG_8473

A Stellantis lágy hibridje képes rövid ideig (1-2 kilométerig) villannyal hajtani az autót, a fékezési energiát hasznosítja (nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátorának kapacitása 0,9 kilowattóra). Kézzel nem kapcsolhatjuk a sebességet, de a váltó billenőkapcsolója mellett van egy L, azaz lassú fokozatra utaló gomb, amivel erősebb motorfékezést kapunk hegyi utakon. A váltó csak elinduláskor és araszoláskor mutatja meg kellemetlen oldalát, amúgy elég sebesen dolgozik, tempós kigyorsításban is partner, nem hagyott cserben, amikor előzni, vagy haladni kellett. Ezer kilométeren át hajtottam, néha több személyt is szállítottam, a fogyasztás mégis ez elfogadható tartományon belül maradt, 5,6 literre jött ki 100 kilométerenként. Nem világbajnok, de a menettulajdonságaihoz mérten korrekt adat. Végig klímával, sok szerpentinnel, hegymenetben és több száz kilométer autópályával. Az üzemanyagtartály 44 literes, a kocsi hatótávja mintegy 650-680 kilométer.
IMG_8553

A 48 voltos lágy hibrid rendszernek köszönhetően a Frontera simán indul elektromos üzemmódban (enyhe villanyos vonyító hang sajnos behallatszik az utastérbe), amíg az első néhány méter után a háromhengeres motor élénk morgással csatlakozik hozzá. A gázpedál határozott lenyomásával azonban a hajtásláncnak szüksége van egy kis időre, hogy beinduljon: késik a töltőnyomás növelése a teljes nyomaték eléréséig. Ezután a hajtáslánc-kombináció erőteljesen hajtja előre a Fronterát. Érződik, hogy háromhengeres, de kifinomult, 130 kilométer/óra sebességig nem túlzottan hangos. Pont a megfelelő teljesítményt nyújtja a mindennapi közlekedéshez. IMG_8508

Milyen vezetni?

Erős gázadásra fickósan indul meg, a benzinmotor hangja nem szép, de legalább halad. Az üresen 14,5 mázsás Opel Frontera futóműve sprőd, elöl MacPherson rugóstagos, hátul Parnhard-rúddal kitámasztott merev tengelyes szerkezet, ami nehezen birkózik meg a komolyabb úthibákkal. Rugózása egyszerű, de a ballonos, 17 hüvelykes gumik ellenére a tompa puffanások mellett több kellemetlen felütés is bejut az utastérbe.

Sportos haladásra magas építése ellenére is képes, kanyargós országúton néhol egész élvezetes volt vele autózni, oldaldőlése csekély, alulkormányzottsága kiszámítható, a kormány visszajelzései jobbak, mint amit vártam.

IMG_8484 Méreteiből adódóan – tengelyek közötti távolsága 2,67 méter – jól lehet vele városban manőverezni, fordulókörének átmérője 11,5 méter, tolatókamerájának képe ósdi, de legalább van neki. Az üléspozíció magas, jól belátjuk az autó környezetét, minimális holttérrel kell számolnunk.  Szabad hasmagassága húsz centi, így könnyedén letréhetünk az aszfaltról, az autó 4×4-es hajtással nem rendelhető (ahogy az Isuzu-alapokra épített névelődben ez természetes volt).  Vontatási kapacitása átlag alatti, legfeljebb 1050 kilóval terhelt utánfutót köthetünk a hétüléses változathoz.
IMG_8515

Mennyibe kerül?

Bár olcsó autónak sztánták, a nálunk is igen népszerű Crossland helyét elfoglaló Opel Frontera ára nem volt versenyképes kezdetben. Aztán nyáron rendesen levitte az árát az importőr. Cikkünk augusztus végi megjelenésekor 7,49 millió forintba kerül az alapváltozat, a tesztelt izmosabb modell pedig 7,92 millió forintba kerül alapfelszereltséggel. Jó hír a modellt megkedvelőknek, hogy augusztusban bejelentette a márka, hogy a teljesen fapados, 100 lovas, 1,2 literes, turbós háromhengeres Frontera Start változat hazánkban is elérhető lesz – később közölt áron. A tesztelt GS felszereltségű, hétüléses autóért a konfigurátor szerint 9 millió forintot kell fizetni. Családi használatra tágassága miatt kiváló, de igényesebb vevőknek érdemes a márka többi autóját is megnézni vásárlás előtt. Hétülés változatot ebben a szegmensben nem kínál senki, a plusz két szükségülés felára 330 ezer forint. A garancia erre az autóra is nyolc év vagy százezer kilométer.

Kép és szöveg: Biró Csongor IMG_8542